2010. december 10., péntek

Kamaszok

http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Rcb/0/16784/1
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Sag/0/11137/3
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Sag/0/16621/1
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Rcb/0/16784/2
Minden szülőnek ajánlom kötelező olvasmányként a leírást amit a fenti linkek tartalmaznak. Ha másra nem is jó,mert bár tudjuk mi miért történik, de tenni nem tudunk ellene, mégis talán pár éjszakát azzal a tudattal alhatunk végig, hogy mi megtettünk mindent, és nem feltétlen a mi hibánk. Nem okolható senki, ha egyik reggel a szeretett gyermekünk egy vad dívaként ébred, és akit látunk egy idegen ember ,idegen gondolkodással.
Az én kislányom mindig mindenben olyan ember volt, akiről azt a bizonyos normális fejlődést írhatnánk. Sajnos kamasznak is pont olyan lett, és bár a szívem beleszakad, de elfogadom, hogy a felnőttéváláshoz még ez az őrület is hozzá tartozik. Egy dolgot szeretnék, csak annyit, hogy soha ne essen baja. Mit tehetek? Néha némán a párnámba zokogok, és elfogadom, hogy elindult egy úton ami a felnőttek felé viszi, csak tegye ezt biztonságban, mert megvédeni nem hagyja magát. Össze szorul a szívem ha arra gondolok, hogy többé nem foghatom a kezét,nem mutathatom meg neki melyik a helyes út. Mi is végig csináltuk, ugyan ezt az utat jártuk végig, de valahogy ha nem rólunk van szó, hanem a gyermekeinkről , minden sokkal veszélyesebbnek látszik. Mint mikor gyermekként átlendültünk a hintával, ég és föld között nevetve, pillanatig sem gondolva arra, hogy baj lehet. A kicsi gyermekünk ha elindul felfelé, rettegve kapjuk le onnan, hogy ezt nem szabad, bajod lehet. Na épp így a kamasszal, csupán a rettegést az is fokozza, hogy őt már nem kaphatjuk le a hintáról, és a tekintete sem az a gyengéd bocsáss meg anya nézés. Mikor ránézel, csak ennyit mond, "hagyj, tudom mit csinálok!"

Remélem valóban tudod kincsem!



2010. december 7., kedd

2010. november 29., hétfő

http://www.technet.hu/telefon/20101129/sms-ben_terjed_az_eletveszelyes_jatek/

Megjegyzés a fenti linkről pár szóban!

Az emberi ostobaság határtalan tud lenni, mindegy, hogy felnőtt, vagy gyerek csinálja. Ha a hülyeség fájna.........és ebben az esetben több mint fáj!
Erre nagyon nem is lehet mit mondani, csak elgondolkodtató, miben is vagyunk jobbak mint az állatok?
Az önpusztításnak is vannak korszakai, mint valami zenei vagy öltözködési divat, minden évtizedben megjelenik valami új módszer arra, hogy tud magában kárt tenni pl a kamasz. Tudom, értem mint mindenki, hogy a kamaszok világa nem egyszerű, és a dolgokat messze másképp látják mint az akár fiatalabb, akár értettebb emberek, de ez valami elképesztő. Vajon ezek a gyerekek tudják mit tesznek magukkal? Nyilvánvalóan nem. Hogy jut el valaki idáig, és miért? Sok szülő hiszi, hogy valamit nem jól csinált. Keresi ha baj van mit ronthatott el, de én hiszem, hogy az esetek többségében semmit. Egyszerűen mikor megszületünk az ártatlanságunk mögött már ott van az az ember aki lesz belőlünk, és van olyan, hogy irányíthatatlanná válik. A lényük felett nincs uralma senkinek, és semminek, ez tény, és sajnos ha bele szakadunk sem tudunk ezen változtatni. Szeretni, óvni, ezt teszi a szülő, de van , hogy ez kevés. Mi többet tehet? Erre nincsenek válaszok. Beleolvasunk naplókba, belehallgatunk beszélgetésekbe, és nem a kíváncsiság vezet .NEM! Reméljük, hogy az előttünk homályos részletekre bukkanva segíthetünk ha baj van. Van , hogy ez is kevés. Ebben a "játékban" az volt.
Elképesztő!

2010. november 9., kedd

Munka keresés!


Munkát keresek Pécsen!
Nem tudok magamról többet elmondani, mint amit itt leírtam ez alatt a két év alatt, talán azzal megtoldanám, hogy azóta elváltam. Sajnos korlátozva vagyok az élet minden területén, hisz 5 gyermekem van (ami persze csak a munka miatt korlátoz kissé) , viszont mindent megteszek, hogy ne legyen összeférhetetlenség. Ha eszembe jut valaha, hogy a saját blogomban reklámozom majd tehetségem, és tehetségtelenségem, hát biztosan jót nevettem volna, és azt gondolom kizárt, hogy ezt tegyem, de nem így lett.Az ember ilyekor már ahol lehet megoldást keres. Hónapokat töltök azzal, hogy megoldjam az életem, életünk. Nem jutok tovább semerre. Talán azért mert a szakképesítésem tulajdonképpen az életem adta, vagy azért mert soknak tűnik a sok gyermekem. Az, hogy elvált lettem gondolom nem lendít a dolgon, de pénz nélkül elváltnak lenni nem éppen felemelő dolog.
Jutalékos rendszer. Nem bírom a dinamikusan fejlődő csapatokat!!! Nem azért mert ők esetleg nem dolgoznak, azt teszik. Én is próbáltam. Azért mert ebben az országban az emberek rettegnek a rábeszélős meggyőzős mindenki jobban tudja mi jó nekem lehetőségektől. Még akkor is ha valóban az ajánlat jó nekem. Szörnyű ezt így kimondani, stabil fix jövedelmű munka kellene, olyan ahol dolgozok, pénzt kapok, családot tartok el.
Szakmai tapasztalat, gyakorlat, háttér.
Aki dolgozni akar mindenre képes. Orvos ugyan nem leszek soha, valószínű politikus, vagy színész sem, de dolgoznom kell, és kérem ha valaki tud nekem segíteni írjon.
Azt hiszem a munka keresésbe épp úgy be lehet csavarodni, mint abba ha jönnek azok a csodás ünnepek, és a fa alatti ajándék helyett befizetetlen számlák vannak. Nem segélyeket keresek, hanem munkát amivel a családomon segíthetek. Tudom persze az esélyem olyan csekély mint ez a blog a világhálón, de utolsó lehetőségként nekem már ez is belefér.

Üdv mindenkinek : ÉN

Azért néhány eddigi próbálkozás :
veszprémi Petőfi színház, recepciósa voltam, ill telefonközpontos.
2 évig élelmiszer boltban dolgoztam, mint betanított eladó.
Dolgoztam konyhán, takarítottam kamaszként kicsit egy nagy irodaházban
Modellkedtem 2-3 évet, diplomát szereztem (amivel nem sokra mentem!) koreográfiákat írtam, betanítottam. Szerveztem ,zsűriztem.
Pénzt nem kerestem, jól kihasználódtam. A saját, és általam tanítottak keserűségére abba hagytam.
Szültem 5 csodálatos gyereket, és most megrekedt a történetem.
Még azt sem tudom mire vagyok képes, de értük azt hiszem bármire.

2010. október 27., szerda

Örökké nem eshet.






* Valamikor régen az emberek azt hitték, hogy ha valaki meghal, egy holló viszi át a lelkét a holtak birodalmába. De ha az emberrel még életében valami borzalmas dolog történt, megeshet, hogy a kínzó bánat miatt a lelke a túlvilágon sem talál nyugalmat. És néha, nagyon ritkán, a holló visszatérhet a lélekkel, hogy az jóra fordíthasson mindent, ami rossz.

* A fáklyaként lángoló házból végül csak egy rakás hamu maradt. Régen azt hittem, ilyen sorsra jut minden: a család, a barátság, az érzések. De ma már tudom, hogy ha a szeretetük kiáll minden próbát, két embert, aki egymásnak született, semmi sem választhat el egymástól.

Ha elszakítanak tőlünk valakit, akit szeretünk, úgy adhatunk neki hosszú életet, ha a szeretetünk sosem szűnik. A házak leégnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart.

Idézet a Holló című filmből ..miért? Ezt most én sem tudom :) talán mert ÖRÖKKÉ NEM ESHET!

2010. október 25., hétfő

Forrest Gump Piano Theme

2010. szeptember 18., szombat

Válás


Azon tűnődtem mit jelent a közös megegyezés egy válás alatt. Nagyon úgy tűnik azt, hogy mindkét fél ugyan azt akarja. A sors fintora, hogy épp azért jut el valaki a válásig, mert lassan semmiben nem értenek egyet, erre jön egy ilyen dolog, és aztán mindenben. A baj csak az, hogy ilyenkor már a minden azt jelenti, mindent, csak téged nem. Megegyezés szerint nem akarsz az illetővel többé együtt élni, együtt lenni, együtt gondolkodni, és még sorolhatnám, de vannak dolgok amik így is okozhatnak problémákat.
Lépésről, lépésre:
Első körben rádöbbensz, hogy ez a valami amiben élsz már nem hosszan fenntartható állapot.
Miután minden kapcsolat megszűnik, és az érdeklődési kör is mereven megváltozik azt veszed észre csak nehezíti az életed a kapcsolatod, nem segíti. Pedig első sorban erről kell szóljon a házasság. Jóban, rosszban.
Persze mindenki próbálja megmenteni a maga módján , főleg ha hosszú együtt töltött évekről beszélünk, de miután rájövünk, hogy értelmetlen el kezünk újra egyedül építeni. Először csak fejben, aztán tettekkel is.
Eljön a pillanat mikor beszélni kell róla. Ha vannak gyerekek akkor főleg tisztázni kell a dolgokat, hogy ki, hogyan merre tervezi az életét, még akkor is ha előre láthatólag a külön költözés akadályokba ütközik.
MIÉRT?
Mert már nem vagyunk házasok! Mert most még nem látjuk, de egyszer, valószínűleg ha eljutottunk idáig hamarosan külön életet fogunk élni. Pillanatnyilag egyáltalán nem tűnik fontosnak megbeszélni mi lesz a gyerekekkel, a lakással vagyonnal, pedig rettentő fontos tudni mi marad nekünk, hogyan, és mivel kezdjük újra az életünket. Ha valaki hosszú ideig élt házasságban az a válás után nem folytatja, hanem nulláról kezdi az életét, de tudni kell mennyire. A gyerekek biztonsága nagyon fontos, nem lehet dolgokat megoldani majd egyszer.Ebben az esetben dönteni kell, méghozzá úgy, hogy senkinek ne legyen rossz. A bíróság döntése nem egykét napra szól! Meg kell beszélni, át kell gondolni ki mit ad fel, ki mit visz. Ez a közös élet maradványa, csak rajtunk múlik , hogy osszuk el amit együtt létrehoztunk. Maga a válás soha nem egy felemelő dolog, nem jár mosollyal, és jó poénokkal. Ha két ember mellette dönt, úgy tegye, hogy a közös élet valóban lezárt legyen, ne kelljen újra, és újra nekifutni egy pernek, mert kimaradtak döntések, és később kezdünk el gondolkodni rajta, hogy az a "szőnyeg"még kellett volna nekem.
A gyerekeket is megviseli ha a szülei válnak, bár ez nem két napos probléma után alakul így, valószínű tudják ők, talán előbb mint mi, hogy valami tönkre ment. Nem kell, hogy kitegyük őket még egy hosszadalmas pernek ami szintén az idegeinkre fog menni, azért, mert döntésképtelenek vagyunk a válásunkkor.
Közös megegyezés azt jelenti, mindketten ugyan arra a döntésre jutottunk. Együtt nem megy.
Én azt mondom, ne várjunk míg gyűlölet lesz a vége, hisz évekig társak voltunk. Váljunk el valóban megegyezve, bizalommal, barátsággal, és fogadjuk el a tényt, hogy valami véget ért. Valószínűleg épp eleget vitáztunk míg eljutottunk Idáig .

2010. szeptember 16., csütörtök

Drakula


Kárhozat a szerelemért
Megható történet, minden durvasága ellenére .

2010. szeptember 5., vasárnap

2010. szeptember 2., csütörtök

2010. augusztus 31., kedd

gyönyörű dalok



Kirúgjuk magunk alól a földet!


Megfulladok. Mint akit fejbe vertek döbbentem rá , hogy mi lett az életemből. Ahogy kell múlt a nap mikor elkapott egy fájdalmas érzés, egy rettegés, amit leírni nem tudok. Egy arc aki valaha mosolygott rám, egy hang aki szava számított, most magával ragadott egy pánik félelem, hogy magam vagyok. Csak én vagyok. Nincs többé, és soha nem is lesz olyan, hogy mi. Csak ő, és én. Ilyen az élet, ilyen mindenen átgázoló fájdalmas keserűség ami ellen tehet az agyunk, hisz hisszük, minden megoldható, de a testünk a szívünk még tiltakozik kicsit, még jelzi bizony ez fájni fog. Nem mint egy műtét, és nem mint ha bevered a térded, ez fáj, és sokáig nem múlik el. Miért is ha már elszakadtunk, miért ha már vége? Mert nem tudhatjuk belül legbelül mélyen mi zajlik. Csak tudjuk, hogy nagyon- nagyon fáj. Rettegés az élettől vagy a változásoktól? Vagy magunktól, hogy ez bizony legközelebb ha lesz egyáltalán olyan sem fog sikerülni. Kapaszkodókat keresünk ami megerősít, halvány utalást arra , hogy menni fog. Milyen könnyű meghozni egy döntést, és aszerint cselekedni, de mi van aztán? A nagy sötét semmibe lépkedek, és nem látom a jövőt. Nem látom a lehetőségeket, nem látok semmit, csak magányt. Erősnek lenni mindenért ami számít. Erősnek lenni mások helyett is, mert anélkül vége. Most merre tovább? Ki mondja meg mit tegyek ,hogy csináljam? Egy érzés a gyomromban ami azt sugallja oldd meg! Ez az élet! Oldd meg Lilla, és majd lesz valami. Csak ne félnék ennyire attól, hogy többé nem lesz semmi. Ne remegne a gyomrom a gondolattól, hogy ennyi volt. Azt hiszem velem van baj, és ha jobban magamba néznék láthatnám hol kell változtatni, de nekem ez nem megy. Nem látok mást csak valamiféle felfedezetlen világot a semmiben. Minden emberben megbújik a lehetőség a boldog kiegyensúlyozott egész életre, de úgy tűnik mégis van olyan aki képtelen megragadni az ehhez hozzásegítő lehetőségeket. Hol is rontottam, rontottuk el?
Azt hiszed egy életre szól, azt hiszed örökké ketten vagytok egy egész, és egy nap rájössz, nem az ő hibája, nem is a tiéd feltétlen, de már soha nem lesztek egy pár. Nem egészíti ki a mondataid, nem érti a fél szavakat, nem tudja mit jelent a mosolyod, vagy egy könnycsepp az arcodon. Két idegen lesztek egymás mellett, és ez az, pont ez amitől
telik a nap ahogy szokott, és fejbever egy érzés, hogy egyedül vagy. Vége. Sokáig húzódik, mert még visszacsinálnád, az öleléseket, a biztonságot, az érzést, hogy az életeden elkísér. Csak egy napra, csak egy percre vissza menni a múltba, és elkapni azt a pillanatot mikor rossz döntéseket hoztál, de lehetetlen.
Retteg a gyomrom, a szívem, retteg az egész lényem, RETTEG A MAGÁNYTÓL. RETTEG AZ ÚJRAKEZDÉSTŐL.
Életemben talán először, félek az élettől.

2010. július 19., hétfő

Emlékek :)






Édes kamaszkor :) Buli , szerelem...de szép volt



:)



és most is

2010. július 13., kedd

2010. július 11., vasárnap



Facebook


1 MEGJEGYZÉS ERRŐL, mert a csapból is ez folyik .
HA VALAKI AZ INTERNETEN SZÖRFÖZIK, ÉS BEJEGYZÉSEKET TESZ, KÉPEKET TÖLT FEL, REGISZTRÁL AZ ELFOGADJA, HOGY EZZEL VISSZAÉLHETNEK. MIND TUDJUK, HOGY MINT AZ ÉLETBEN MINDENHOL VANNAK EMBEREK AKIK NEM TISZTELIK MÁSOK INTIMSZFÉRÁJÁT. EZT KÉREM HA TETSZIK HA NEM EL KELL FOGADNI, AKKOR NEM ÉRNEK MEGLEPETÉSEK. A BEJEGYZÉS NEM A FACEBOOK MELLETT SZÓL, HANEM TÉNY. ADATLOPÁS A NETEN? MILYEN MEGLEPŐŐŐ....

2010. június 29., kedd

Emberség

Rendszeresen botlok bele olyan emberekbe akik nem látnak tovább az önzésüknél, és tulajdonképpen az egész életüket színjátékként élik le. Miért jó, ha valaki nem tudja igazán önmagát adni egy társaságban, vagy lehet-e valóban egy életen keresztül játszani? Nem tudom meddig bírnám, hogy nem lehetek önmagam, csak azért, hogy kedveljenek, vagy épp azért, hogy ne.
Sokunk azért tesz meg dolgokat, hogy ne gondolja valaki róla, rossz ember, van olyan aki viszont akkor sem tenne ember társaiért semmit ha épp a mennybemenetele függne tőle. Mitől lesz valaki ilyen? Az életünk , és a tapasztalataink juttatnak minket ebbe a zsákutcába ahonnan kiút a végén már nincs is, vagy önálló elhatározásból tesszük ezt magunkkal , és másokkal?
Egy fajból valók vagyunk !
Emberek vagyunk, és talán pont ami emberré tesz minket az teszi velünk, hogy az oly sokszor sértésként használt kifejezés miszerint egyesek olyanok mint az állatok, jobban átgondolva majdnem, hogy inkább dicséret lenne.
Valójában a törtetés, az anyagi javak hajszolása, az önzés , és még sorolhatnám okozza , hogy már nem is látunk mást csak magunkat, és a reményt, hogy mindenki felett állhatunk egyszer. Mi is csak látogatók vagyunk ezen a földön, és ha így folytatjuk jogosan tűnünk majd el, mint a dinoszaurusz. Egyszerűen életképtelenné válik az ember, mert hiányzik belőle az empátia, és az összetartás. Mindenkit szeretni, és segítséget nyújtani cikinek vált 2010-re. Egymás mellett dolgozni, és élni minden nap, egy versengés, nem egymásért, csak magunkért. Elveszett társadalom, a saját boldogságát keresve nem lát tovább annál ami a pillanatnyi világába belefér.
Ebben a világban ahol élünk nincs senkinek jövő.
Összetartás.
Nem azért, hogy a saját kényelmünket biztosítsuk, hanem mert együtt kellene megküzdeni, és akkor már talán nem is lenne küzdelem, hanem valami ami jogosan emberré tesz minket. A szeretet, a hosszútávú gondoskodás társainkról,gyermekeinkről, az otthonunkról, a földről ahol élünk.
Míg sokan egy életet tesznek fel arra, hogy magukat megszedve lazítva tengessék nyugdíjas napjaikat, van aki átgürcöli az életét, és arra tekint majd vissza, és bizony létezik olyan is, aki másokról gondoskodik, segít, és azért küzd, hogy szebb legyen az az idő amit itt, és most együtt töltünk el.Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik ember aki összességébe mindet ne tehetné, ne tenné meg, a baj csak az, hogy ők az elenyésző kisebbség. Bizony mind együtt, mint egy nagy csapat, de van egy olyan elképzelésem, hogy ez lehetne sokkal szebb, és jobb is. Azt gondolom egyik ember sem több a másiknál, és az értékeink nem a pénztárcánk súlya, vagy a széfünk mérete határozza meg. Még csak nem is az , hogy busszal vagy épp autóval járunk el otthonról, vagy, hogy van egyáltalán otthonunk. Mindannyiunk szíve a mellkasunkban dobog, Egyformán nevetünk, és egyformán sírunk. Csak az él igazán, aki ezt belátja, és a rövid időt amit kapott erre az útra, boldogan, és az összetartozás érzésével éli .
BAJTÁRSAKAT NEM HAGYUNK HÁTRA!
EZ KELL, HOGY LEGYEN A MOTTÓ.
Mennyivel szebb lehetne a világ..... video

2010. május 24., hétfő

Ess eső




Halk kopogás riaszt az éjszakában,ismerős vendég érkezett, csak hallgatom ki betérni kíván, hol hevesen, hol csendesen kesereg.
Dübörög az éjjel, áthatol a hideg, fázik -e kint, vagy épp rajtunk nevet?
Nem engedem betérni nem adok helyet, bár remegő izgalommal várom, hogy megérintse bőröm a hideg.
Nedves érintése borzongatja testem, kinyitom az ablakom, hogy meglessem. Égnek fordítom kíváncsi tekintetem türelmetlen várom, hogy itt legyen velem . Ess rám, fújj szél érzem az életem, érzem, hogy élek ha itt vagy velem. Hajam megragadja, beletúr a szél, arcomba csap a hideg, esős éj. Én csak állok, mosollyal viselem, imádom ha kínoz, én azt is szeretem. Felettünk álló természet, te vagy az úr, te vagy az élet. Csak esik, csak fúj, csak ölel a hideg, egy kandallónál hallgatnám összebújva veled.
Magányosan állok az ablakom alatt, betör a szél, csak az eső marad. Jó legyen! Nincs ki megölel, de az élet szép, az éjjel átölel.Lenyugszik a nap, jönnek a fellegek, az esőben érzem új nap érkezett. Nem bánom ha hideg, nem bánom ha ázom, örülök, mert tudom ez az én világom. Még itt vagyok!
Még létezem!
Még lélegzem!
Itt az én helyem. Ez az életem.
Csak ess eső !!!
Csak ess!

(ÉN) 2010...mert esik az eső :)

2010. április 28., szerda

Elszakadás


Néha azon tűnődöm, hogy lehet , hogy némely ember a saját gondjait problémáit másokon, akár a számára oly fontos embereken vezeti le. A gondjaink a sajátunk, még akkor is ha átvitt értelemben van okozója, de nem hiszek abban, hogy mások hibáztatásával fognak megoldódni. Azt gondolnám így inkább fokozzuk a bajt. Az élete manapság senkinek nem egyszerű, és a lehetőségeink igen korlátozottak a problémák megoldására, jónak látszik inkább az összefogás, és empátia a számunkra legfontosabbak felé. Családok szakadnak szét anyagi okokból, a megoldásokat nem tudjuk zsebből kirángatni, az életünk egy zsákutca lesz ha hagyjuk, hogy magával sodorjon miket az elkeseredés.
Nem ismerem a megoldásokat, és nem osztanék tanácsokat. A véleményem az, hogy ha valaki a szerettein vezeti le a gondjait nagyobb csapdába esik mint ahol kezdte. Nem szólhat az életünk az anyagiakról, a gondokról , mert az egyensúlyt a szeretet, az apró mosolyok adják meg a létezéshez. Ha ez nincs, akkor minden szavunk minden tettünk a jobb létre hasztalan.
Elképzelem, hogy valaki alulról indulva még a kezdetekben egy nagy szerelemben megtalálja élete igazi célját, az első gyermeke mosolya, és kedves szava tudatosítja benne milyen szép is lehet az élet. Aztán az évek előrehaladtával mindaz ami a kezdetekben a boldogságot az életerőt adta határozottan terhessé válik, és pont az elképzelt lehetőségek útjába áll. Megküzdeni a mindennapokkal, és anyagi biztonságot nyújtani olyan teher amihez cél kell. Cél nélkül mindez valóban teherré válik , és csak erről kezd szólni minden. Ha mellette nincs meg az az egyensúly, hogy a kötelesség felett értük megtenni szeretném, a szeretet a gondoskodásban, akkor van vége a közös útnak azt hiszem.
Ki merre menekülhet?
Elkezdeni valamit örömmel, összefogással az egyik legjobb döntésnek tűnik, közös életet élni, és mosollyal ébredni valaki mellett erősíti a jellemet, és összességében erősebbé tesz mindenkit a hétköznapjaiban. Társ mellett magányosan, az anyagiaktól, mondjuk ki a pénz hiányától összekötve lenni, igazi kemény CSAPDA!
Ki merre menne ha tehetné? Nem lehet megmondani mennyire válik eggyé két ember aki hosszú évtizedeket tölt el a választottjával. Mennyire hasít ki az életből a tudatunkból egy darabot annak az elvesztése, akivel együtt jutottunk el életünk feléhez, és ha csak egy ideig is de egymásba kapaszkodva együtt nevetve, harcolva jutottunk el idáig. Vajon kell- e drasztikus döntést hozni a továbblépésre a sárba taposva az érzéseit annak, aki az évek alatt egy kicsit belőlünk lett, eggyé vált velünk. Minden házasságnak fájdalommal kell végződni, vagy be lehet látni láttatni, hogy ha valami nem működik annak addig kell véget vetni, míg nem alázzuk meg akit eddig szerettünk, akinek fontosak voltunk. Mi lesz aztán? Nem lehet tudni merre mehet tovább két majdnem középkorú ember aki az életét azzal a tudattal élte, hogy nem magányos, és soha nem lesz az. Lesz -e még bizalom a fájdalmas válás után bárki felé, tudunk- e valóban hinni abban, hogy van hozzánk illő ember aki mellettünk fog állni, és nem jutunk el megint eddig a fájdalomig.
Nehéz kérdések ezek, és valószínű mindenki a saját bőrén érzi meg aki ebbe a helyzetbe kerül, illetve biztosan sokat számít, hogy milyen formában ér véget egy hosszú kapcsolat.
Azzal kezdtem , hogy a fájdalmunkat másokon levezetni nem helyes döntés, és csak több fájdalmat szül. Nyilvánvaló, hogy ha egy kapcsolat labilissá válik az első dolgok amiért ez bekövetkezik a bizalmatlanság, a ki nem mondott szavak. Azok a szavak amiket kimondunk, de nem a társunknak szánjuk, hanem valaki egész másnak akivel erről nincs merszünk beszélni. A félreértések amiket nem beszélünk meg, vagy másokkal beszéljük meg. Az elhanyagoltság érzése, amitől biztosak vagyunk benne, hogy már nem szeret. Ez a folyamat sajnos a drasztikus bezártságig fajulhat mikor az egyik fél úgy dönt, ha maga nem talál megoldást, a remény is elveszett. Jön a durva sértegetés, az egymás sárba taposása, a problémák feldoppingolása, legapróbbaktól az igazi gondokig. Egy idő után még egy porszem is képes vihart kavarni.
Na ekkor kell döntést hozni, mert innentől be kell látni, hogy ami véget akar érni, az véget is fog. Az idő megy, az élet múlik, engedjük emberként élni akit valamikor oly nagyon szerettünk, hogy a kezébe tettük le az életünket.
Van olyan , hogy nem sikerül. Sajnos!

2010. március 18., csütörtök

Negatív élmény, sötét gondolat






A kegyetlen világban ahol élünk mindenhol vaskos falakba ütközünk, és a fájdalom lassan megöli a lelkünket. Egy rettegés az élet amit antiszociális felnőttek, és talán még náluk is kegyetlenebb gyerekek a jövő ifjú nemzedéke vesz körül. Nincs hová menekülni az emberi salak elől, és remény sincs arra, hogy egy reggel ne arra ébredjek, hogy nyugodt lélekkel indítsam útnak kicsi , és nagyobbacska gyermekeim. A gondolattal a fejemben, de leginkább a szívemben egy lakatlan szigetre űzne a vágy ahol nem bánthatja senki akiket oly nagyon szeretek. Megmenteni a lelküket, az életüket minden áron. Anyának lenni nálam nem pozíció egy ember életében, hanem rá kellett jöjjek épp ma, hogy sokkal inkább küldetés. Anyatigris. Valóban ha kell az életem adnám, ha kell másokét venném el azért, hogy biztonságban tudjam aki vér a véremből, hús a húsomból. Mitől kegyetlenek az emberek? Miért bántják olyan nagy élvezettel a gyengébbet? Vannak kérdések , és soha nincs egy válasz sem, hogy vajon az fél jobban aki durva, vagy akit bántanak, megaláznak. Számomra a gyengébb erősebbnek látszik, aki emelt fővel viseli a sértést, az aki nem üt vissza, mint aki hatalmasnak érzi magát , és ettől az erőtől duzzadva letaglóz másokat. Szeretném magamhoz ölelni a kisfiam aki a legcsodásabb férfi az életembe, és úgy óvni őt mint egy herceget, mert nekem bizony az. Látnia kellene a világnak milyen csodálatos kis ember, minden kedvességével, hatalmas szívével. Megölelni őt úgy, hogy ne juthasson át az ölelésemen egyetlen bántó szó, egy gonosz mozdulat sem. A nagylányom beteg, és remélem semmi komoly, de a szívem retteg ha arra gondolok nem segíthetek, ha tehetetlen vagyok, nem védhetem meg a fájdalomtól. Harcba szállni emberrel vírussal Istennel, ördöggel az életükért. Imádkozni este reggel minden percben rettegni, de mégis jó így élni. Szeretném megváltani a világot. Lecserélni a rosszat, és mesébe illő csodát tenni amitől mindenki jobb, és jobb lesz. Eltüntetni a szenvedést, olyanná tenni a földet ami el tudja viselni az embert. A szülők legyenek példamutatóak, a gyermekek legyenek gyermekek, az emberek legyenek jók. Bár mindenki felett állva utasíthatnám a világot a boldogságra.

2010. március 16., kedd

2010. március 4., csütörtök

2010. február 21., vasárnap

Szeretet


Ezt egy barátnőm küldte, nekem nagyon tetszik, rengeteg igazság!




A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai
világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak
szeretve.Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:
A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy
szeressük őket!Légy ura érzelmeidnek:-vigyázz a gondolataidra, szavak
lesznek belőlük,- vigyázz a szavaidra,cselekedetek lesznek belőlük,-
vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,- vigyázz a
megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,-vigyázz a szenvedélyedre,
rabsággá és végzeteddé válhat!A harag és a szeretet nem ismernek
határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!

2010. január 23., szombat

ÉLETÜNK SORAI



Gyermekkorunkban valóságos álom a felnőttek világa, abban a hitben élünk, hogy nekik minden könnyű, és tökéletes. Nem gondolunk a küzdelmekre amit átélnek pl a szüleink, és eszünkbe sem jut, hogy nem vált valóra az az álom amiről ők álmodtak valaha. Saját kis világunkban élve tudatosan, és a tudatunk alatt építjük vágyainkat, hol azért, hogy nekünk jobb legyen, hol pedig, hogy olyan életünk legyen mint példaképeinknek. A kamaszodással lassan tisztább lesz a kép, de megfeledkezünk arról, hogy a szüleink is élő emberek létező érzésekkel, és felnőttként mi is elfelejtjük néha azokat az álmokat amiket egykor kisgyermekként szőttünk a majdani felnőtté válásunkról. Éljük az életünket vagy békében, vagy gondokkal, és eszünkbe sem jut már, vagy talán csak tudat alatt mi miről álmodtunk egykoron. A herceg aki értünk jött vajon valóban a mi megálmodott hercegünk-e vagy csak őt sodorta felénk az élet. Meg kell- e változnunk idővel, és érettebben kezelni az élet ezen részét, vagy megmaradhatnak-e azok az álmok amik oly régen ragyogóbbá reményekkel telibbé tették a jövőt? Nincsenek válaszok, csak gondolatok, és kérdések amiket aztán meglehet, hogy soha fel sem teszünk senkinek, még valójában magunknak sem. Unalmas szokványos hétköznapok, és egyforma mozdulatok váltják egymást életünk közepén, és a kérdés ennek valóban így kell lennie? Az ember monogám, és egyhez köti magát egy életen át akkor vajon képes - e igazán boldogságban élni?
Mitől lesznek ragyogóbbak a reggelek, és izgalmasabbak az éjszakák? Mit kíván vajon a nő, és mit a férfi ahhoz, hogy teljes legyen az élete. Rengeteg kérdés, de a válaszok sehol nem találhatóak meg, azt senki nem írta meg mit kell tenni , hogy mindig egészen a gondok ellenére is boldogan , és gondtalanul éljünk. Azt mondják kövesd a szíved, de mi van ha nem hallom mit mond, és nem látom az utat amit nekem jelöltek ki? Mi van akkor ha nekem kevés amit az élet ezen a területen adni tud, mi van ha így a jövő nem jelent semmit, és rettegve kell arra gondoljak, hogy így marad. Életünk bármely szakaszában berobbanhat a szerelem, megváltozhat minden, de muszáj, hogy ehhez egy idegen robbanjon be amúgy ellaposodott életünkbe, vagy képesek vagyunk vissza térni a a múltba és magunkkal rángatni egy darabját, ami akkor az életet jelentette, és újra boldogan, nevetve megújult reményekkel élni a hátralévő életünket. Az én képzeletemben semmi nem ér véget ami egyszer elkezdődött, és mindennek van értelme. Minden ami velünk történik jel, egy út ami azért van, hogy megmutassa nekünk merre kéne tovább haladnunk, merre menjünk merre van a nekünk kijelölt út. Szerintem az emlékek nem csak a múltunk árnyai, hanem segítők amik figyelmeztetnek minket arra, hogy ma mit miért teszünk. Legyen jó, vagy rossz emlék mindennek oka van, és ezen változtatni ma már nem lehet. Meg kellene ragadni azt a pillanatot mikor egy percre az ember újra visszalát, és eszünkbe juttatni az emléket ami mindent megmagyaráz. Ettől leszünk erősek, és biztosak magunkban, ettől lépünk tovább napról, napra, ettől lesz teljes, és egész az élet, ettől fogjuk tudni mit kezdjünk a jövővel.
Változások.
Ezek kellenek a boldog élethez,
attól leszünk egymás szemében újra izgalmakkal teli jövő, hogy nem hagyjuk természetessé válni a másik ember létezését. Akarni kell minden nap megszerezni, harcolni érte ha kell.
Nem tudom hölgyeim, hogy érzik, de én a mindennapokban sem kívánok festmény lenni az otthonom falán.

Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok.

Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem.

És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.

Karinthy Frigyes

Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok.

Ha bejön egy férfi , akkor nő lettem.

És annyira vagyok nő, amennyire férfi az , aki bejött a szobába.

Én

Mert az ember élete nem csak pénzből, kínból, és munkából áll. Mikor a végére érünk jó tudni, hogy éltünk, hogy jól, és boldogan éltünk.

2010. január 20., szerda

2010. január 9., szombat