DADUS
Rég nem írtam, és nem azért mert nem lett volna miről, sokkal inkább mert olyan sebességgel zajlott az élet, hogy nem tudtam miről írhatnék. Elvégeztem a dajka képző tanfolyamot. Ez tavaly történt, és igazán felemelő érzés volt tanulni is, érezni ahogy újra töltődik az elmém, ahogy szembe jön velem az az érzés amire mindig vágytam. Olyat tanulhatok, ami érdekel, amit mint a szivacs szívok magamba, mert számít nekem. Most persze sokan gondolhatják, hogy nem is olyan régen még általános iskolával lehetett érvényesülni ebben a szakmában, és igen nem olyan rég még a dadus az volt, amit a név takar. A kedves pót anyuka, segéd mami, aki az óvónénivel karöltve igyekszik támasza, segítsége, tanára , lenni az apró embereknek akik elindulnak otthonról a világ felé. A világba, ahol majd egyszer egyedül kell boldogulni, ahol az első lépések igenis számítanak. Ahol fontos, hogy az ember aki a segédkezet nyújtja szívből, és gondosan tegye. Ebben a korban minden bot