HÁTBORZONGATÓ BLOG

Nem tudok aludni. Különös érzések kavarognak bennem, kimondhatatlanok, és olykor úgy tűnik, reménytelenül nevetségesek. Igyekszem össze szedni minden erőm, és bátorságom, hogy szembe nézzek az élettel, néha mégis olyan elképesztően nehéz. Választások elé állít a sorsom, mert az életem nem csupán az enyém, valahogy mindenki élete aki hozzám közel áll részese a döntéseimnek. Ez persze így normális, de vajon létezek-e még én ebben a nagy összekapcsolódásban? Mit is jelent az, hogy emberi kapcsolatok családon belül. Mindenki azt gondolja tudja nekem mi a jó, vagy épp úgy érzi ami nekem jó az neki nem felel meg. Félek. Tele vannak a döntéseim félelemmel, attól tartok megbántok embereket azzal ha a magam érdekeit nézve élem az életem. Kamasznak azt hittem önző vagyok, most meg lassan rá kell jöjjek, hogy mást sem teszek mint mások érzései szerint élek. Ha az én döntésem nem felel meg valakinek, változtatok rajta, csak, hogy ne bántsam meg az ő érzéseit. Akkor ez most, hogy is van? Függök min...

Megfulladok. Mint akit fejbe vertek döbbentem rá , hogy mi lett az életemből. Ahogy kell múlt a nap mikor elkapott egy fájdalmas érzés, egy rettegés, amit leírni nem tudok. Egy arc aki valaha mosolygott rám, egy hang aki szava számított, most magával ragadott egy pánik félelem, hogy magam vagyok. Csak én vagyok. Nincs többé, és soha nem is lesz olyan, hogy mi. Csak ő, és én. Ilyen az élet, ilyen mindenen átgázoló fájdalmas keserűség ami ellen tehet az agyunk, hisz hisszük, minden megoldható, de a testünk a szívünk még tiltakozik kicsit, még jelzi bizony ez fájni fog. Nem mint egy műtét, és nem mint ha bevered a térded, ez fáj, és sokáig nem múlik el. Miért is ha már elszakadtunk, miért ha már vége? Mert nem tudhatjuk belül legbelül mélyen mi zajlik. Csak tudjuk, hogy nagyon- nagyon fáj. Rettegés az élettől vagy a változásoktól? Vagy magunktól, hogy ez bizony legközelebb ha lesz egyáltalán olyan sem fog sikerülni. Kapaszkodókat keresünk ami megerősít, halvány utalást arra , hogy menni ...