2009. március 16., hétfő

VILÁG VÉGE


Elsötétülni látszott minden, és megszűnt létezni az összes fizikai kapcsolat a világgal.
Nem érzett fájdalmat.
Egy rétre került ahol mintha nem is lenne gravitáció, csak selymes kellemes sőt szinte szavakkal kifejezhetetlen gyengédség. A virágok mintha sablonnal készültek volna olyan tökéletesek voltak. A Jó Isten ilyennek teremthette őket mielőtt a természet erői megtépázták volna. A fény olyan erős volt, hogy tudta ha ez a retináján áthatol nagy fájdalommal kísérve veszíti el a szeme világát.
Nem történt semmi.

Sem vakság, sem fájdalom, csak a rendíthetetlen béke. Lassan sétálni kezdett a réten , bár a lába mintha nem is érintette volna a földet, és haladt egyre közelebb a nagy fényesség felé.
Hirtelen a semmiből egy hatalmas , mondhatni gigantikus méretű kapu jelent meg, és ahogy egyre közelebb ért hozzá, fokozódott benne a teljes harmónia , tökéletes boldogság érzése.
Tudta, ha megérinti a kilincset minden megváltozik és soha többé nem térhet vissza. ezen a kapun túl valami visszavonhatatlan várja.
Ujjai lassan rákulcsolódtak a kilincsre, és ............
Fény. Hideg.
Egy szoba padlóján fekszik, mosolyogva nyitja ki a szemét, még az emlékek hatása alatt van.
Lassan minden világossá válik, ÉL.
Hirtelen nagy fájdalom hasít bele a szívébe, hiányzik a rét.
Hiányoznak a virágok, és a tökéletes boldogság érzése. Hiányzik a tudatlanság.
A feje újra megtelik az emlékekkel. Már emlékszik a családjára, emlékszik az életére, emlékszik arra miért jó itt lenni.
Van amit nem lehet elfelejteni. Már pontosan tudja, hogy élni jó, és nem kell félnie. Valami olyan várja a másik oldalon, ami biztonsággal, és kimondhatatlan boldogsággal tölti ki a létezését.

-Ott is én leszek.-gondolja.
-Megmaradok annak aki most vagyok, csak elfelejtem azt ami voltam.
-Nincs hát fájdalom, de sajnos nincs emlék sem.
Amíg itt élünk ebben az életünkben, olyan nagyon kell szeressünk, hogy minden sejtünket kitöltse a ragaszkodás és a szeretet érzése. Hátha magunkkal vihetünk belőle valamennyit azon a titokzatos úton...

Vannak akik elindulnak egy folyosón, és vannak akik erős virágillattal térnek vissza. Van olyan aki egy kaput készül kinyitni, és van aki csak egy hosszú sötét és rettentő mély álomra emlékszik vissza.

Halál utáni élet.
Az utolsó pillanatok.
Villanások a végtelen titokzatosból.

Miért ne lehetne igaz? Hosszú évtizedek, vagy évszázadok óta kutatják mi van azután miután megszűnik dobogni a szív. Lehet, hogy ez, lehet, hogy az, de valami van, és ezt el kell fogadni.
Miért kelt mégis olyan nagy riadalmat a halál? Mert ha esetleg tudnánk, hogy valami mérhetetlen jó, vagy csodás béke és boldogság vár ránk, nem is biztos, hogy akarnánk tovább élni. Ezek csak addig titkok, míg el nem jön a mi időnk. Hinni nem bűn!

ÉS ÉN EBBEN IS HISZEK!

http://data.hu/get/1285716/Vilag_Vege_.wav.html

Nincsenek megjegyzések: