2017. december 28., csütörtök

Érettségi :)

Üdv kedves olvasók ! Beiratkoztam! Tanulok! Irány az érettségi! Matematika! Bizony emlékszem a félszre és annak minden pillanatára, hogy nem fog menni. Ma is rettegek, hogy elakadok, így aztán elképesztően sok időt fordítok a tanulásra. Hogy is történt a dolog? Egy barátnőm beiratkozott a levelező gimnáziumba, és mikor felhívtam, hogy gratuláljak a bátorságához, és elszántságát dicsérjem megkérdezte én miért nem? Jó volt a kérdés : miért nem? Mert féltem. Egész életemben féltem a kudarctól, és attól, hogy esetleg az álmaim miattam dőlnek romba, és nem foghatom rá semmire. Nem mondhatom majd azt, hogy azért nem mert.... Egész egyértelműen rajtam múlik majd, az én kezemben lesz az életem. Egyszer csak megvilágosodtam a beszélgetésünk közben, hogy ez a "nem" pontosan azt jelenti, hogy elfogadom amit ebben az életben magamra testáltam. A félelmet a sikertelenségtől és ezért azt is, hogy nem teszek magamért semmit. Mikor eldöntöttem, hogy bele vágok elkapott egy igen könnyed megnyugtató érzés, hirtelen már nem féltem. Hálás voltam a barátnőmnek, hogy lelkesített és tudtam, hogy hamar be kell iratkozzam, nehogy újra vissza hátráljak. Sietve elmentem az iskolába a hétvége után, ahol a felvételnél elmondták enyém az utolsó hely, nem is vehetnek fel több jelentkezőt. Ez is elgondolkodtató nem? Talán tényleg így kellett lennie. Elkezdődött az iskola, de én már előtte két hétig mint őrült tanulni kezdtem . Nem túlzok! Őrült. Tudtam enélkül esélyem sincs a sikerre. Akkoriban a siker azt jelentette, hogy érettségi. Ma a siker már egészen mást jelent. Ma a vágy, hogy tanuljak megelőzött mindent. Imádom ahogy érzem , hogy a tudás beszivárog az agyamba, hogy érzem ez nem olyan mint mikor egy regényt elolvas az ember. Megértek dolgokat mint mikor egy gyermek elindul, és eléri a számára addig megfoghatatlan világot. Nem csupán papír kell nekem, az az érzés amit a tanulás okoz mindennél többet ér. Érzem, hogy élek. Ha hitem szerint mindig tovább viszünk valamit az előző életünkből akkor örülök, hogy máris valamivel többet vihetek tovább. A kutatás a tanulás, az ahogy rá jövök magamtól a dolgokra engem újra számomra értékesebb emberré tesz. Kicsit felnézhetek magamra, és mikor leülök a gépemhez a tankönyvemmel a kezemben , az a kisgyerek lehetek aki előtt megnyílik az egész világ. Van akinek nem kell éjjeleket tanulni, egyszerűen csak érti, beszivárog a fejébe a sok tudás. Irigyelhetném, de nem teszem. Amit magamért teszek minden éjjel, titkon, hogy ne zavarjak senkit. Amit magamért teszek kíváncsiságból, fejlődésvágyból, a tudásért ami mögött valóban rejlik valamiféle hatalom :) Az én hatalmam az, hogy megismerhetem magam, mi rejlik bennem, és megismerhetem a körülöttem lévő világot.
Köszönöm Edina, hogy hittél bennem ! Most igyekszem hinni magamban :)

2016. szeptember 15., csütörtök

DADUS

Rég nem írtam, és nem azért mert nem lett volna miről, sokkal inkább mert olyan sebességgel zajlott az élet, hogy nem tudtam miről írhatnék. Elvégeztem a dajka képző tanfolyamot. Ez tavaly történt, és igazán felemelő érzés volt tanulni is, érezni ahogy újra töltődik az elmém, ahogy szembe jön velem az az érzés amire mindig vágytam. Olyat tanulhatok, ami érdekel, amit mint a szivacs szívok magamba, mert számít nekem. Most persze sokan gondolhatják, hogy nem is olyan régen még általános iskolával lehetett érvényesülni ebben a szakmában, és igen nem olyan rég még a dadus az volt, amit a név takar. A kedves pót anyuka, segéd mami, aki az óvónénivel karöltve igyekszik támasza, segítsége, tanára , lenni az apró embereknek akik elindulnak otthonról a világ felé. A világba, ahol majd egyszer egyedül kell boldogulni, ahol az első lépések igenis számítanak. Ahol fontos, hogy az ember aki a segédkezet nyújtja szívből, és gondosan tegye. Ebben a korban minden botlás csupán apróságnak tűnik, de felnőttként ha tudnánk mit keressünk a múltban azt is pontosan tudnánk, hol botlottunk meg segítő kéz nélkül. Dajka. Biztosan mindenki tudja mit takar a feladatkör. De sajnálom, nekem valahogy nem azt jelenti amit manapság jelent. Nagy bánatomra a tanulás végeztével szembe találtam magam azzal a ténnyel, hogy megint túl sokat álmodozom. Ma a dadus dolga nem mindenhol a szép feladat amit fent taglaltam. Sokat panaszkodnak az általam ismert óvodai dajkák, hogy a feladatuk sokkal inkább a takarítás sem mint a valódi számomra oly régen áhított dajkaság. No de mindegy , hisz ha ez van hát ezt kell szeretni, és én ezt is szeretném, ha persze volna hol. Sajnos munkalehetőség ebben a szakmában sincs. Pár hete találtam egy hirdetést ahol a dadust kerestek, de sajnos tőlem kívül álló okokból nem sikerült az állást megszereznem. Olyan gyermekek közt dolgozhattam volna, ahol valóban szükség lenne a segítségre. Csodálatos lehetőség, ami elszállt egy pillanat alatt. Kesergek miatta, de elfogadom a tényt ez nem sikerült. Tanulni tovább. Beszívni még több tudást abból ami olyan rég érdekel amiből úgy érzem minden kevés. Tanulni... de mit? Érettségi..... Na az nincs. Nyolcadik után 1986.. Magyarországon ezer munka lehetőség, akár iskola nélkül is csak becsülettel dolgozz az majdnem mindegy hány éves vagy. Szabad akarat 15 évesen :D Na az volt. Szabad akarat, és én dolgoztam. Sokat. Tanulni? Azt nem. Érettségi? Az nincs. Meg tudnám-e csinálni? Hát fogalmam sincs, mert őszinte leszek, nem merem megpróbálni. Tele van a fejem tanulni vágyó agysejtekkel, tudom, hogy kitartó vagyok, és kíváncsi, és akarok mindent ami ebben a témában kimaradt, de az akadály.... matematika. Ismerős igaz? Úgy gondolom az emberek egy része zseni ebben a témában a másik fele valahogy elboldogul, és még vagyok én, és a hozzám hasonló rémült humanoidok akik képtelenek a témában egy épkézláb megmozdulásra. Valaha nem érdekelt, nem értettem, nem tanultam, most bármit megadnék , hogy csak egy fél oldal érthető legyen egy negyedikes matek könyvben. Éretteségi? Hát ezért nem megy. Tanulás. Mindent amire vágyom elválaszt tőlem egy érettségi bizonyítvány. Dajka, Családi napközi vezető, Bébiszitter, még tovább tovább, de nincs tovább. Ami ebben a témában elérhető az a gyermekpszichológiai asszisztens képzés. Tudás lesz mögötte, de az igazolás mit sem ér a szakmában. Elakadtam. Többet akartam, és zsák utcában vagyok. Varró tanfolyam. Mert a dadusok tudnak varrni, ruhát készíteni, és édes plüssöket gyártani. Varrótanfolyam, hogy a gyermekeim igazi anyu gyártotta ruciban lejthessenek . De ezen felül még mindig ott a kérdés, és ha valaki esetleg tudja a választ szívesen fogadom. Hogyan tovább?

2014. február 18., kedd

Teljes káosz...


Nem tudok aludni.
Különös érzések kavarognak bennem, kimondhatatlanok, és olykor úgy tűnik, reménytelenül nevetségesek.
Igyekszem össze szedni minden erőm, és bátorságom, hogy szembe nézzek az élettel, néha mégis olyan elképesztően nehéz. Választások elé állít a sorsom, mert az életem nem csupán az enyém, valahogy mindenki élete aki hozzám közel áll részese a döntéseimnek. Ez persze így normális, de vajon létezek-e még én ebben a nagy összekapcsolódásban? Mit is jelent az, hogy emberi kapcsolatok családon belül. Mindenki azt gondolja tudja nekem mi a jó, vagy épp úgy érzi ami nekem jó az neki nem felel meg. Félek. Tele vannak a döntéseim félelemmel, attól tartok megbántok embereket azzal ha a magam érdekeit nézve élem az életem. Kamasznak azt hittem önző vagyok, most meg lassan rá kell jöjjek, hogy mást sem teszek mint mások érzései szerint élek. Ha az én döntésem nem felel meg valakinek, változtatok rajta, csak, hogy ne bántsam meg az ő érzéseit. Akkor ez most, hogy is van? Függök mindenkitől akinek valaha köze volt hozzám, vagy csupán azoktól akikre kihat a döntésem. Miért hiszi mindenki azt, hogy attól ha valaki anya lesz vagy épp egy ex feleség, onnantól dönthetnek az élete felett. Nincsenek bíráim, nem követtem el helyrehozhatatlan bűnöket, éltem a lehetőségeimhez képest az életem, és most szeretném jól élni. Igazán , és kicsit önzőn jól. Boldog szeretnék lenni. Olyan boldog amiről eddig talán csak legmélyebb álmaimban álmodtam. Nem menekülni akarok az életem elől, épp csupán megragadni, és érzeni. Érezni az életet, és ha nehéz is, ha kemény is, boldogan élni. Lehet az, hogy kizárjak mindenkit a döntéseimből? Lehet az, hogy szembe nézve a következményekkel olyan döntéseket hozok amik tán kihatnak másokra is, de boldoggá tesznek engem? Ezzel együtt az én szempontom szerint boldoggá azokat is akiket szeretek. Félek a következményektől. Be kell valljam félek attól, ha az elkövetkezendő fél évben a saját fejem, szívem után megyek annak visszafordíthatatlan következményei lesznek, olyanok amik sok embernek okoznak majd fájdalmat, beleértve engem is. nagyon úgy tűnik- e pillanatban, hogy a boldogságom felé nem egy jól bevált kitaposott ösvény vezet, hanem valami nagyon sötét, és fájdalmas út. Csupán az a baj, hogy elegem van abból, hogy mások érzései szerint mérlegeljem az életem. Miért is írom ezt le mind? Valahogy tisztába kell jöjjek vele mennyi erő van még bennem, és azt remélem így majd megértem valójában mit szeretnék még.
Egy valami teljesen világos, azt akarom, hogy hagyjon végre mindenki élni engem. Azt akarom, hogy ne zsaroljanak, bántsanak ne akarjanak korlátok közé szorítani, és engedjék meg végre, hogy szabad akarattal rendelkezzek a saját életem felett. Elegem van abból, hogy bármerre nézek falak vesznek körül, és ha résnyire ki is jutok jön valaki, és visszataszít egy olyan légkörbe ahol megfulladok. Igenis jár nekem a hátralévő életemre a boldogság, és ha tetszik ha nem harcolni akarok érte. Tűnjenek el a rémálmok a fejemből...Miért van az, hogy a legszebb pillanatokat is megmérgezi a félelem, hogy minden olyan lesz mint volt. Sötét, szomorú, fájdalmas, kilátástalan. Istenem ha tehetném ...
A sok gondolat a fejemben mégsem elég a megoldásokra. Nem lettem okosabb, csak talán még egy kicsit kétségbeesettebb mint eddig voltam. Pedig vannak válaszok, csak az erő, és a bátorság hiányzik. Van egy felkavaró érzés bennem, vajon erősebb lesz mint a félelem? Meddig jut még el ez az én végtelen történetem? Úgy tűnik az élet valóban nem egyszerű. Választások elé állítva, döntéseket hozni, mindezt úgy, hogy rettegünk a következményektől, de ha nem tesszük meg nem marad más, csak a szenvedés. Megfulladok az érzésektől, a gondolatoktól, és a félelemtől.

Érettségi :)