Pánik
Pár hónappal ez előtt egy gyermekkori ismerősöm öngyilkosságot követett el. Nem gondoltam akkor, hogy az én amúgy kusza, és érzékeny lelkem miként fog reagálni erre, de elég hamar kiderült, hogy nem hagyja szó nélkül. Az első alkalommal mikor át kellett gondolnom valójában mi történt, rájöttem az életemmel összeegyeztethetetlen a halál. Persze tudom, hogy ez valójában nem egy olyan valami ami az én extrám lenne, de itt főként az efféle elmúlásról van szó. Nagyon úgy tűnik, hogy 1976-ban az apám is ezt tette, és bár kicsi voltam még, szerintem mégis mély nyomot hagyott bennem a dolog. Az élet számomra fontos. Az én hitem azt mondja nekem, hogy a lelkünk örökkévaló, és ha már a testünk nem bírja tovább , a lélek tovább vándorol. Hiszek ebben. Hiszek a halhatatlan lélekben. Ettől függetlenül a jelenlegi életem még ha néha borzasztóan nehéz, vagy fájdalmas is volt, fontos nekem. A családom a barátaim, a gyerekeim. Mi köze ennek a pánikhoz? Nagyon is sok köze van hozzá. Életem első fe