2009. április 22., szerda

Múló idők


Annyi mindenben hiszek, és olyan sok dolog van ami az embernek erőt adhat az éltben. Akár a hit, akár egy kisgyermek, vagy egy barát kedves mosolya. Azon tűnődtem ma, hogy ha valakinek valóban semmi nem okoz örömet, akkor az a valaki , hogy élte az életét?
Van olyan ember akinek nincs barátja, nincs szerelme, nincsenek érzései? Annyira rövid időt kapunk arra, hogy szeressük egymást, és olyan dolgoknak örüljünk ami lehet nem is a mi örömünk, hanem valakié akit nagyon szeretünk. Mert lehet, hogy nem is a saját boldogságunk kell, hogy szép emlékké váljék, hanem ez valami olyan közös dolog amiben benne van mindenki aki fontos, vagy akár kevésbé fontos nekünk.
Gondolok a szüleinkre, a gyermekeinkre, a barátaink boldogságára, és természetesen ezzel együtt a saját örömeinkre.
Néha az az érzésem kicsit gyorsan megy az idő, és visszafoghatatlanul haladunk a végzetünk felé.
Nem tudunk majd vissza menni, és amit elrontottunk nem fogjuk tudni helyre hozni. A kihagyott szép élmények, mind kihagyottak maradnak, és nem pótolhatjuk többé soha. Vannak, illetve voltak nekem is álmaim, és volt idő mikor elhittem én is, hogy az álmok valóra válhatnak. Az egyik örök álmom, tulajdonképpen kicsi gyermek korom óta RÓMA! Álmaim városa. Azt reméltem , hogy még fiatalon egyszer eljutok Rómába valakivel aki nagyon szeret engem, akit szeretek, és aki valóban együtt élvezi velem viták, és veszekedések nélkül ezt a csodálatos, és hihetetlen élményt amit ez az örök város, ez a határtalan szépség okozhatna. Sajnos nem vált valóra ez az álom, és most biztos vagyok benne, hogy soha nem is fog. Fájó szívvel fogadtam el, hogy ez a vágyam csak vágy marad. Van viszont valami amire még ennél is jobban vágytam, hogy anya lehessek, és ez valóra vált. Köszönöm a sorsomnak, hogy ezt megadta nekem.
Nem hiszem, hogy azért mert nem válnak valóra az álmaink, el kellene temetnünk a lehetőségeinket, hiszen az elveszett álmok helyett lettek más álmok, és lett más ami boldoggá tehet minket. feladni?
Mindenki feladja néha kicsit, és mindenki elindul visszafelé. Elkezdünk a múltba nézni, és keresni mit hagytunk ki, vagy mit tehettünk volna másképp, de nem hiszem, hogy ez segítene megoldani a jelen életünkben létező fájdalmainkat. Egy kicsit mindig mi tehetünk a múltunkról, és mi irányítjuk a jövőnket még ha sok külső beavatkozás is van ami talán kissé, vagy nem is kissé hátráltat minket.
feladni?
Persze azt is lehet, és elfogadni , hogy ez a sorsunk ez volt megírva, és nem tehetünk mást. Így is lehet , és le lehet élni egy életet. De így minek? Inkább ragadjunk meg lehetőségeket a boldogságra, és fogjuk meg annak a kezét aki még mellettünk van, addig míg mellettünk van, Mondjuk meg neki, hogy fontos nekünk, és kézen fogva keressük a megoldásokat, a lehetőségeket a boldogságra, a szerelemre, a nevetésre, és mindenre ami szebbé teszi az életet. Még megöregedni is jobb ha valaki fogja az ember kezét, valaki aki velünk együtt őszült, és velünk totyog majd mosolyogva vissza nézve a múltra, - érdemes volt élni!

Nincsenek megjegyzések: