Szerelem





Szemek.
A tekintete vonzó, és tele van tűzzel, a szíve hevesebben ver, az érzékei elsöprik az összes valós tudatot, csak azt érzi hajtja valami megmagyarázhatatlan.
Megdobban a szív, mintha először tenné. Vajon hol volt eddig?
A pupillája kitágul, mintha sötét éjszaka lenne, és a szemében ott ég valami amire nincsenek szavak.
Az illata mint maga a mámor. Honnan való ez az éden? Honnan jön ez a fergeteg ami magával sodor mintha egy hatalmas tűzfelhőben állna, de nem érez fájdalmat. Vagy mégis?
Mi ez az érzés, ami egyszerre fáj, és egyszerre kínoz, és egyszerre akarom életem végéig.
Most látta meg először. Valami hang a fülében, vagy inkább még beljebb a lelke legmélyebb zugában azt súgja halkan, hogy alig hallani, szinte csak érezni: SZERELEM
Ráköszön kedvesen. A leheletétől borsódzik a bőre, ez a lágyabbnál lágyabb érintés, elég a teljes összeomláshoz. Oh akarom, igen, akarom örökké. Akarom, hogy szólj, hogy mosolyogj, hogy szeress , gyűlölj, hogy bánts, hogy kínozz, csak legyél az enyém míg élek , és még sokkal tovább.
Istenem mi lett velem? nincs gondolatom!!!
Hová lettek a hosszútávú vágyak? Mit kértem Karácsonyra? Mit akartam az élettől?
Hová leszek ha ő velem van? Mit tesz az emberrel ez az érzés?
Eltapos, és megsemmisít. Már nem létezem. Csak ő van, és én vagyok. Nem kell más, és nem is kellhet, mert az oxigén is pótolható, de nélküle semmit nem érek.
Egyé váltunk, ennek így kell lennie, a csókja maga a szenvedély. A teste reszket, a vágy már semmilyen formában ki nem fejezhető. Nem bír el a lábam, jaj mi történt az izmaimmal, és miért nem látok? Nem létezik más a világban csak Ő. Magvakul mindenre ami más, még a butaság sem butaság. A szerelem nem vak, csak másképp lát. Átrajzolódik a világ, minden gyönyörű, hibátlan, minden tökéletes.
Érvágás....
Veszteség.........
Kín....................
gyűlölet....................
FÁJDALOM!!!!!!!!!!!!!!!!!
Elveszíteni. Egy kicsit meghalni. Másként látni a világot, romok, kínok , és fájdalom.
Egy életen át foglak szeretni, csak téged, örökre míg létezem, és hidd el végre, nem akarok! nem is tudok élni nélküled. Nem kell a szív, nem kell az érzés, nem kell a vágy, nem kell a szerelem.
Ne dobbanj, csak dobogj halkan, ne könnyezz szemem, csak lásd a világot lassan. Ne reszkess térdem, nem kell a szenvedély, lezárom a lelkem, többé nem bánthatnak ne félj.
Hosszú évek következnek , csendes magányban, nincs fájdalom, nincs reszketés, nincs vágy. Nincs ő. Évek jönnek, évek mennek, az üresség már fáj, az idő kegyetlen , visszatekerhetetlenül jár.
Már nem emlékszik mit keres, csak búcsúzik lassan, elhiszi, hogy nincs visszaút onnan ahol ő van.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Örökké nem eshet.

Eltorzult valóságok