Szerelem
Olyan sokan járnak körülöttem mostanában ebben a cipőben, és oly sok a kérdés amire igazából válaszok soha nem is voltak, és talán nem is lesznek. Találtam egy oldalt ami megfogalmazza a hormonjaink működését, és elméleti alapon azt is, miért mit mikor érzünk. Nem tudom magyarázattal szolgál- e a kérdésekre, de remélem azért lesz olyan aki válaszokat kap belőle.
Szeretet és szerelem
dr. Lux Elvira
Két alapvető érzelmünk a szeretet és a szerelem. Ahogyan a szeretet a létfenntartáshoz kapcsolódik, úgy kötődik a szerelem a fajfenntartáshoz, a szexualitáshoz.
A szeretet az élet alapelve, létszükségletünk. Azért élünk, mert szerettek minket és addig élünk, amíg szeretni tudunk. A szeretet meghatározása igen nehéz, szinte lehetetlennek látszó feladat. Már a magasabbrendű állat is elpusztul, ha társai kivetik maguk közül, vagy ha csecsemő korában anyai szeretet, gondoskodás nélkül nő fel: felnőttként életképtelen lesz. Az emberi pszichikum számára is létfontosságú a szeretet, amely tanult érzelem. Az anyai gondoskodás során, az anya becéző viselkedés- formáinak átélése és megtanulása rögzíti a csecsemő személyiségében a szeretet élményét csakúgy, mint az ezen érzelemhez tartozó magatartásmódokat. Az élet kezdetén az első empátiás adó-vevő csak anya és gyermeke számára létezik. A gyermek már akkor felfogja a szavak érzelmi jelentését, amikor még azok értelmét nem is ismeri. Átérzi és megérti az anya emocionális hullámzásait a metakommunikatív jelzésekből a belőlük számára küldött „üzeneteket", amelyek a mások számára észrevétlenek és jelentéstelenek maradnának.
Eleinte a gyermek úgy érzi, hogy anyja minden megnyilvánulása neki szól. Később azonban azt is meg kell tanulnia, hogy anyja nemcsak egyedül az övé. Ennek a felfedezésnek lesz a következménye az anyával való szimbiózis felbomlásának veszélyérzete. Empátiás képességének fejlődése és megszilárdulása -melyet szintén az anyától tanult el- egyenes arányban van a veszély-helyzet okozta szorongás oldódásával. Az a törekvése, hogy legalább részben megőrizze az anyával való szoros kötődést, tanítja meg arra, hogy elfogadja az anyán kívüli, környezetükben létező egyéb tárgyakat, személyeket. Azt szereti, akit az anya -még rajta kívül- szeret, és azt utasítja el, akit, amit az anya is elutasít. Az anya érzelmi „kézfogásának" segítségével és támogatásával teszi meg a gyermek első lépéseit, a táguló szociális környezetben az érzelmi szocializálódás felé.
Az anyai szeretet a legegyszerűbb esetben is bonyolult összetevők szövevénye. Az anya szeretete a gyermek jó közérzetének az alapja, az egészséges személyiségfejlődésének a kulcsa.
A nemi szerep kondicionálódásához is az anyától származnak az első hívó ingerek.
A nemi szerep, -mint tudjuk-, a nemi statusra épül. Ez a státusz anya és lánya között azonos, míg anya és fia között különböző. Ez a biológiai tény elhanyagolhatatlan hatással van a gyermek pszichoszexuális fejlődésére, későbbi szexuális magatartására. Az anya, - tudomása szerint - nincs tekintettel a státuszok különbözőségére, s mindkét nemű gyermeke felé hasonló érzésekkel fordul. Azonos magatartásformákkal szoptatja, becézgeti, csókolgatja, gondozza gyermekeit.
Az anyától tanult babusgatási formák korai bevésődésének emlékei öntudatlanul jelennek meg a babáját ringató kislány anyáskodó szerep-játékaiban. Ezek a megnyilvánuló készségek a játék gyakorlásának segítségével tovább fejlődnek, s majd akkor teljesednek ki, amikor a kislányból is gondoskodó anya lesz. Anyaként ő is hasonló módon, nemi megkülönböztetés nélkül fogja tovább adni a benne is a nemi azonosság talaján gyökerező szeretet-megnyilvánulásokat.
Az anyai szeretet magjai azonosak, de a gyermek nemének megfelelően más-más talajba hullanak. Anya és lánya között merőben más jellegű az érzelmi intimitás, mint anya és fia között. Ennek a különbségnek öntudatlan „emlékei" meghatározóak az egyén későbbi érzelmi- és életében.
Anya és fia kapcsolata nem nélkülözi, és nem is nélkülözheti a nemi-státusz különbségből eredő szexuális momentumokat. Szoros testi kontaktusuk során gyakran előfordul, hogy a mechanikus ingerek hatására már a csecsemőnél is merevedési reakció következik be. A különböző gondozási tevékenységek során az anya szükségszerűen érinti fia nemi szervét, annak tájékát, a gyermek pedig a feltétlen reflex szintén spontán merevedéssel válaszol a taktilis ingerekre. Az erekciót pedig jó érzés kíséri.
A pszichoszexuális fejlődés már a pólyában kezdődik, s ez fiú-gyereknél már eleve heteroszexuális alapról indul. Anya és fiú között elhanyagolhatatlan a biológiai különbség, még akkor is, ha a szexualitást távolról sem csak biológikusan szemléljük. A fiú számára testi és pszichés vonatkozásban egyaránt az anya az első nő, kapcsolata vele a legfontosabb és legintimebb. Empatikus készségeit az anyai magatartás rendezi, formálja, fejleszti, természetesen abba az irányba is, hogy az anyával kapcsolatos, eredetileg spontán támadó és főleg fizikális eredetű szexuális reakciók és jóérzések -az ősi tabu jegyében- gátlás alá kerüljenek, elfojtódjanak.
A fent említett okok miatt is nehéz elválasztani a szeretet érzését a nemiségtől. Annak csirái és a hozzájuk társuló, a nemi státuszra épülő nemi szerepek belejátszanak a személyiség szeretet-spektrumának kialakulásába. Szellemesen írja Mérei, hogy a szeretet kasztrált szerelem, melynek jegyében gyermeket, szülőt, testvért szeretünk és a megkülönböztetett elnevezés mentesít bennünket attól, hogy szembesüljünk incesztuózus vágyainkkal. „A lelki élet utolérhetetlen furfangjával rátalált a felcserélhetetlen kötődésnek a morállal, a szeméremmel összeegyeztethető változatára". Ez a koncepció -természetesen- kívül esik azon a szeretet-szférán, melyet agapé néven ismerünk, s mely az ember és az Isten közötti szeretetről szól.
Általában minden anya szereti a gyermekét. Előfordul azonban, hogy a szeretet érzése mellett az anyasággal járó felelősség, feladatok szorongást is mozgósítanak az anya személyiségében. Bizonyos környezeti tényezők belejátszhatnak abba, hogy az anya -eleve- nem feltétlen örömmel várja gyermekét, akit a születés után is -öntudatlanul bár-, de érzelmileg elutasít. Hozzájárulhat ehhez még az is, ha a gyerek nem olyan neműnek születik, amilyet szülei szerettek volna.
A legáltalánosabb és legegyszerűbb modell szerint az anya szereti gyermekét, vagy előbb-utóbb megszereti, s a korábban zavaró tényezőket elhomályosítja a késésben megszülető anyai szeretet fénye. Az anya szoptatáskor nemcsak tejjel, de a saját érzelmeivel is táplálja gyermekét. Az éhség kínjának oldódása és az ennek során kialakuló jóllakottság jóérzése együtt épül a csecsemő személyiségébe az anyai szeretet megnyilvánulásainak jó érzésével. Ez a testi-lelki komfort érzés olyan szoros kötődéssel kondicionálódik, hogy később, akár felnőtt korban is a „szeretetéhség" gyomorpanaszokat, súlyosabb esetben gyomorfekélyt okozhat.
Az anyai test melege , a simogatás, becézgetés gazdag érzelmi tárháza mindazon jelzéseknek, melyeket az anya akkor sem tudna szavakba foglalni, ha akarná és feltételezné, hogy gyermeke érti a szavait. A gyermek nagyon jól megérti az anyai szeretet nyelvét, átéli és átérzi az anya érzelmeinek minőségét és hőfokát. Ez a szeretet-kondicionálás lesz az alapja a többi ember felé irányuló -későbbi- emocionális attitűdjének is.
A csecsemő nemcsak azt tanulja meg, hogy az ölbevétel azért öröm, mert az éhség kínjának oldásával jár együtt. Arra is kondicionálódik, hogy az etetés kapcsán kerül legtöbbször testközelbe azzal a lénnyel aki őt szereti, akit ő is megtanul szeretni és aki számára a világon a legfontosabb, hiszen a léte függ tőle. Az anya gondoskodó tevékenységei és szeretetének egyéb megnyilvánulásai összefonódnak a gyermek érzelmi értékrendjében. A szerető, ételt és biztonságot adó lénnyel, az anyával azonosul a gyermek, ahogyan az anyában is azonosul és egyszerre testesül meg a szeretetet adó és létszükségletet egyaránt kielégítő anya-szerep felelőssége. A két fogalmi kör közötti kapcsolat anyában és gyermekében egyaránt oda-vissza jelentő „áramkörré" zárul, s mindkettőjük számára összefonódik a gondoskodás és a szeretet. Az egyik összetevői a másikat is mozgósítják.
Ezek a nagyon korai rögzülések képezik az alapját a szeretet tanulásnak. Senki nem emlékszik később az ilyen korai benyomásokra, amelyek a gyermeket még jóval a tudatosulás előtti korban folyamatosan érik. Ez a primitív, a személyiségfejlődés igen alacsony szintjén szerzett kötés az evés és a szeretet adó-vevő között -általában- felnőttkorban sem tudatosul. Ennek ellenére a feltételes reflex tovább működik az emberben, álcázva nyer további megerősítést és különböző helyzetekben megjelenik az emberek közötti viselkedésformákban, legtöbbször öntudatlan vezérléssel. Valószínűleg ennek egyik megnyilvánulási formája, hogy a szívesen látott vendéget étellel kínálják, s ez a cselekedet a vendég számára közlés, hogy jelenléte öröm a háziaknak. A nem szívesen látott vendéget viszont nem tartóztatják, nem etetik, esetleg még hellyel sem kínálják meg. A már említett „szeretetéhség" kifejezés a nyelvben hű és tömör tükre a két szükségleti kör egybeolvadásának. Így van ez akkor is, ha ezt a kifejezést az emberek úgy használják, hogy soha eszükbe sem jutott valódi jelentése. Milyen gyakran kérdezik meg az anyák: "Éhes vagy-e fiam?" , és milyen kevesen kérdeznek így: „Nem vagy-e szeretetéhes gyermekem?"
Miután a szeretet és a létszükséglet -szinte a születés pillanatától összefonódnak a személyiségben, joggal állíthatjuk, hogy szeretet nélkül nem élet az élet, s akit nem szeretnek megbetegszik, belepusztul a szeretet hiányérzetébe.
A szerelem viszont a fajfenntartáshoz kötődő érzelem, melynek jelentőségéről olyan sok kulturális mű szól. Nincs még egy olyan téma amiről annyit írtak, daloltak volna, s amely annyi különféle művészt ihletett volna alkotásra, mint a szerelem. Megfogalmazása ennek ellenére is szinte lehetetlen. Egyetértek Nietzsche definíciójával, amely csak egy a sok közül, mely szerint a szerelem a szexualitás esztétikuma. Ezért szép minden, amit átlényegít a szerelem és ezért válhat minden természetessé, boldogítóvá azok számára, akik szerelmesek egymásba.
Nemi életünk hétköznapjai csak akkor válnak ünnepnapokká, ha a szexualitást eszmei tartalommal tölti meg a szerelem. A szexualitás csak a szerelem által nyer jelentőséget, „nélküle a szexualitás szóra sem érdemes", ahogy P. Lauster írja.
Az erkölcs pedig az emberi nem lelkiismerete, melyet oly sok nemzedék formált tudatosan és öntudatlanul, hogy elviselve egymást a horda társadalommá épülhessen. Az erkölcsi beállítódás kialakításában elsőrendű szerepe van a családnak. Sokan vizsgálták már a család szerepét a gyermek erkölcsi értékeinek kialakulásában. Miller azt állítja, hogy az erkölcsös életre való nevelés a gyermek észlelési szintjén, azaz nagyon korán kezdődik, s már a születés pillanatában eldől, hogy a gyermek milyen értékeket fog elfogadni, hiszen elsősorban a szüleitől tanul, jót-rosszat egyaránt. Más kutatók is jellemzőnek találták a szülők hatását a gyermek erkölcsi normáinak kialakulásában, s a vizsgált gyermekek erkölcsi „tudásáról" megállapították, hogy nagyon hasonló szüleikéhez, míg más velük kapcsolatban álló felnőttek felfogásától jelentősen eltér. Donald és munkatársai amerikai és új-zélandi gyerekek ideálválasztását hasonlították össze, mindkét népességnél azt az eredményt kapták, hogy a gyerekek szüleiket választják példaképnek, s a szülők tulajdonságait idealizálják. Nem vitatható, hogy a szűkebb és tágabb szociális környezet irányító befolyással van a gyermek erkölcsi attitűdjének kialakulására.
Erkölcsi és „érzelmi fogyatékos" világunkban a felnőttek felelőssége óriási a jövendő generációk érzelmi, szexuális és morális életének meghatározásában.
Olyan kultúrákban lehet hétköznapokról beszélni, ahol ünnepnapok is vannak. Kettőjük komplementer kapcsolata színezi életünket. Őseink az életet ünnepelték: a termény betakarítását, a természet megújulását a napfordulókkal és mindenek felett a termékenységet. „Az ősi vallások alapbölcsességéhez tartozott a szexualitás és a rítus kapcsolatának , a szexualitásban rejlő ünnepélyesség felismerése." (Nyíry T.) Az ünnep komoly, mert az élet halálon aratott győzelmét szimbolizálja, de egyben vidám és derűs is, mert az élet öröm a győzelem jutalma. Az ünnep játékos is, mert magában foglalja az emberi lét mindkét dimenzióját: a tragédiát és a komédiát.
A termékenység, a szexualitás ünnepnapjai a szerelmes együttlétek nagy pillanataiból szövődnek, s ezekben a pillanatokban benne rejlik az örökkévalóság. A jelenben benne foglaltatik a múlt csakúgy, mint a jövő.
Az ember történelmiségéből ered a szerelem maradandóságának igénye. A férfi, aki nem egy életre kívánja magához kötni kedvesét, megsérti a nőnek az élet folytonosságába vetett hitét. A babáját ringató kislány öntudatlanul és játékosan készül az anyaságra, melynek programját sejtjeiben őrizve hozta magával. A szeretett férfiben pedig az eljövendő gyermek apját is belevetíti a nő, akinek ereje és gyöngesége egyaránt biológiai mivoltával áll szoros összefüggésben. Az asszonyi testben fogan, növekszik és valósul meg, a mindmáig legtökéletesebb emberi alkotás: az ember. A gyermek nemcsak az élet, de a szerelem halhatatlanságának is valós bizonyítéka. Egy házasságot lehet rövid távra tervezni, de a gyereket s a szerelmet nem.
A szerelem misztériumának hiányában a szexualitás hétköznapi jelenség, s a nemi vágy oldódásának lehetősége. P. Lauster szerint a szexualitás szerelem nélkül „szóra sem érdemes".
Mérei F. úgy vélekedik a szerelemről, mint életvezetési háztartásunk hiánycikkéről. A szerelem nehezen elérhető és még nehezebben realizálható műkincs. Ritka, mint az igazán értékes műalkotás, de a lelkiélet legnagyobb kalandja.
Minden kalandban benne sejlik valamiféle veszély-lehetőség. A ma embere szorong az érzelmektől, mert a szeretet és a szerelem is a másikat helyezi a középpontba. Ez, -egocentrikus világunkban- az „én" perifériájára szorulását " világunkban irigyen őrizzük szegényes érzelmi tárházunkat önszerelmünk önző céljaira. A másikban való érzelmi feloldódás az én-vesztés szorongásával járhat akkor, ha nem bízunk eléggé társunkban. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a szerelem „páros műalkotás", ahogy Gyökössy vallja. Ma már szinte képtelenek vagyunk elhinni, hogy adni jobb, mint kapni, pedig a szerelem lényegi vonása: ajándékjellege.
Azt is tudjuk, hogy az érzelem torzítja a tudatot. Már a régi görögök is féltek attól, hogy a szerelem beszűkíti ítélőképességüket. Azt vallották, hogy az ember önmagát veszti el, ha elveszíti tudatát. Mennyivel inkább így van ez a tudatára, racionalitására, logikájára oly rátarti korunkban, hiszen semmire nem vagyunk olyan büszkék, mint tudományainkra. Szorongunk attól, hogy eszünk újból az érzelmek fennhatósága alá kerülhet. Így aztán mi inkább koitálunk, mint szeretkezünk. Igyekszünk -tudatosan, öntudatlanul- a szerelem elé helyezni a szexualitást, melyet ma már legtöbbször nem azért gyakorlunk, hogy minél több utóddal biztosítsuk halhatatlanságunkat. Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az általa szerezhető aktuális örömélménynek.
Fromm azt írja: "Nem a szexuális kielégülésből fakad a szerelem, hanem a szerelem teszi lehetővé az igazi szexuális kielégülést." Keveseknek adatik meg ez. A szerelemtől eltávolodott szexualitás, -jó esetben- mindkét fél számára örömet és oldódást jelent. Ez sem lebecsülendő lehetőség, hiszen mindez történhet anélkül, hogy individuumunkat vinnénk a vásárra. Azonban könnyen előfordulhat, hogy a sikeres, kölcsönös orgazmus ellenére is, a legszorosabb testi összefonódásban az egyén egyedül marad.
Azért hétköznapiak ezek az ölelések, mert -a hegeli gondolattal élve- az anyagon átcsillanó eszme hiányzik ezekből az ölelésekből. Hiányzik belőlük még sok minden: az ünnep-élménye, a játékosság oldottsága, az odaadás öröme, a kapcsolat a világmindenséggel, a két szárnnyal való együttröpülés vagy éppen az élmény, hogy megmozdul alattunk a Föld.
Hiányzik az ünnep és az ünnepélyesség. Mindenféle ünnepnek meg van a maga koreográfiája, energia, odafigyelés, rendezés és még igen sok egyéb is szükséges ahhoz, hogy jól sikerüljenek az ünnepi-játékok. Szerencsére sokan vannak, akiknek tehetség adatott ahhoz, hogy életük hétköznapjain is ünneplőbe öltöztessék a szívüket, s olyanok is vannak, akik erre megtaníthatók.
A való élet porondján a főszerepet a szerelemnek osztjuk. Előfordul azonban, hogy a főszereplő korábban hal meg, minthogy végleg legördülne a függöny. Az ilyen esetben a szexualitás veszi át a vezető szerepet, mely jó esetben túléli a szerelem halálát. Ha a továbbiakban nincs is eksztázis élmény, de lehet kölcsönös megelégedés, melynek legfontosabb kritériuma az orgazmus. Azonban a nők jelentékeny százaléka szenved orgazmus hiánybetegségben, s kisebb létszámban ugyan, de ugyanez férfiaknál is előfordul.
A nőknél többnyire biológiai, neuronális és fejlődéstani oka van ennek, míg a férfiaknál ugyanez inkább pszichés eredetű. Náluk, a rendben zajló fiziológiai történés ellenére sem kíséri pszichés oldódás, kielégülési élmény a magömlést.
A nők akkor is frigidnek tartják magukat, ha képesek az orgazmusra, de a csúcs-élményhez nem az aktus során jutnak el. Ennek azonban nemcsak a női genitália az oka, hanem igen sok esetben a férfi partner korai magömlése és szexuális kultúrájának hiányosságai.
A szexuális élet hétköznapjait csakúgy el kell fogadnunk, mint az élet egyéb hétköznapjait. A szexualitásnak sem kisebb, sem nagyobb jelentőséget nem tanácsos tulajdonítani, mint amennyi megilleti. Hozzátartozik életünkhöz és a törekvés arra kell, hogy irányuljon, hogy valóban mindkét fél számára örömtelivé váljék.
A diszharmónikus nemiségnek köszönhető az a sok válás, amely hazánkban van. Az ügyvédi papírok igen gyakran nem tartalmazzák az „elhidegülés" igazi okát .A válás utáni csonka családokban nőnek fel azok a gyerekek, akiknek pszichoszexuális fejlődése éppen a szülők válása miatt sérül, hiszen az ép személyiségfejlődéshez a gyermeknek mindkét szülőjére szüksége van. A gyermek, akinek elváltak szülei nemcsak traumatizálódik, de újra is termelheti a szülői mintát, hiszen tudjuk, hogy a példa a leghathatósabb nevelő eszköz akár negatív az előjele, akár pozitív.
A diszharmónikus kapcsolatban élő szülők, többnyire torzsalkodásaikban kevésbé szemérmesek, mint gyöngéd megnyilatkozásaikban. A gyermek kevésbé tanulja el a szeretet és gyöngédség viselkedésformáit, mint a negatív magatartásmódokat.
Mindenki csak azt tudhatja amit megtanult, legyen az jó vagy rossz
A mai ember érdeklődése inkább fordul a szexuális történések mikéntje és hogyanja felé, mint a vele járó érzelmek és a nemi magatartást befolyásoló morál felé. Az érzelmek napjainkban , mintha „mostoha gyerekek" lennének, életünk perifériájára kerültek. Miután az ember érzelmi és egyben társas lény is, az önmaga és a mások felé irányuló érzelmei sokkal ősibb örökségek, mint tudata. Emocionális beállítódottsága vezérli cselekedeteit, befolyásolja gondolkodásmódját és meghatározó determinánsa lehet erkölcsi döntéseinek.
Időszámításunk két ezer éve után és a 2OOO. év előtt vessünk egyetlen pillantást az idő „mély kútjába" úgy, hogy egyben nézzünk „farkasszemet" önmagunkkal. Miként sáfárkodtunk és fogunk gazdálkodni érzelmeinkkel és az azokat formálni, zabolázni kész erkölcseinkkel.
Szeretet és szerelem
dr. Lux Elvira
Két alapvető érzelmünk a szeretet és a szerelem. Ahogyan a szeretet a létfenntartáshoz kapcsolódik, úgy kötődik a szerelem a fajfenntartáshoz, a szexualitáshoz.
A szeretet az élet alapelve, létszükségletünk. Azért élünk, mert szerettek minket és addig élünk, amíg szeretni tudunk. A szeretet meghatározása igen nehéz, szinte lehetetlennek látszó feladat. Már a magasabbrendű állat is elpusztul, ha társai kivetik maguk közül, vagy ha csecsemő korában anyai szeretet, gondoskodás nélkül nő fel: felnőttként életképtelen lesz. Az emberi pszichikum számára is létfontosságú a szeretet, amely tanult érzelem. Az anyai gondoskodás során, az anya becéző viselkedés- formáinak átélése és megtanulása rögzíti a csecsemő személyiségében a szeretet élményét csakúgy, mint az ezen érzelemhez tartozó magatartásmódokat. Az élet kezdetén az első empátiás adó-vevő csak anya és gyermeke számára létezik. A gyermek már akkor felfogja a szavak érzelmi jelentését, amikor még azok értelmét nem is ismeri. Átérzi és megérti az anya emocionális hullámzásait a metakommunikatív jelzésekből a belőlük számára küldött „üzeneteket", amelyek a mások számára észrevétlenek és jelentéstelenek maradnának.
Eleinte a gyermek úgy érzi, hogy anyja minden megnyilvánulása neki szól. Később azonban azt is meg kell tanulnia, hogy anyja nemcsak egyedül az övé. Ennek a felfedezésnek lesz a következménye az anyával való szimbiózis felbomlásának veszélyérzete. Empátiás képességének fejlődése és megszilárdulása -melyet szintén az anyától tanult el- egyenes arányban van a veszély-helyzet okozta szorongás oldódásával. Az a törekvése, hogy legalább részben megőrizze az anyával való szoros kötődést, tanítja meg arra, hogy elfogadja az anyán kívüli, környezetükben létező egyéb tárgyakat, személyeket. Azt szereti, akit az anya -még rajta kívül- szeret, és azt utasítja el, akit, amit az anya is elutasít. Az anya érzelmi „kézfogásának" segítségével és támogatásával teszi meg a gyermek első lépéseit, a táguló szociális környezetben az érzelmi szocializálódás felé.
Az anyai szeretet a legegyszerűbb esetben is bonyolult összetevők szövevénye. Az anya szeretete a gyermek jó közérzetének az alapja, az egészséges személyiségfejlődésének a kulcsa.
A nemi szerep kondicionálódásához is az anyától származnak az első hívó ingerek.
A nemi szerep, -mint tudjuk-, a nemi statusra épül. Ez a státusz anya és lánya között azonos, míg anya és fia között különböző. Ez a biológiai tény elhanyagolhatatlan hatással van a gyermek pszichoszexuális fejlődésére, későbbi szexuális magatartására. Az anya, - tudomása szerint - nincs tekintettel a státuszok különbözőségére, s mindkét nemű gyermeke felé hasonló érzésekkel fordul. Azonos magatartásformákkal szoptatja, becézgeti, csókolgatja, gondozza gyermekeit.
Az anyától tanult babusgatási formák korai bevésődésének emlékei öntudatlanul jelennek meg a babáját ringató kislány anyáskodó szerep-játékaiban. Ezek a megnyilvánuló készségek a játék gyakorlásának segítségével tovább fejlődnek, s majd akkor teljesednek ki, amikor a kislányból is gondoskodó anya lesz. Anyaként ő is hasonló módon, nemi megkülönböztetés nélkül fogja tovább adni a benne is a nemi azonosság talaján gyökerező szeretet-megnyilvánulásokat.
Az anyai szeretet magjai azonosak, de a gyermek nemének megfelelően más-más talajba hullanak. Anya és lánya között merőben más jellegű az érzelmi intimitás, mint anya és fia között. Ennek a különbségnek öntudatlan „emlékei" meghatározóak az egyén későbbi érzelmi- és életében.
Anya és fia kapcsolata nem nélkülözi, és nem is nélkülözheti a nemi-státusz különbségből eredő szexuális momentumokat. Szoros testi kontaktusuk során gyakran előfordul, hogy a mechanikus ingerek hatására már a csecsemőnél is merevedési reakció következik be. A különböző gondozási tevékenységek során az anya szükségszerűen érinti fia nemi szervét, annak tájékát, a gyermek pedig a feltétlen reflex szintén spontán merevedéssel válaszol a taktilis ingerekre. Az erekciót pedig jó érzés kíséri.
A pszichoszexuális fejlődés már a pólyában kezdődik, s ez fiú-gyereknél már eleve heteroszexuális alapról indul. Anya és fiú között elhanyagolhatatlan a biológiai különbség, még akkor is, ha a szexualitást távolról sem csak biológikusan szemléljük. A fiú számára testi és pszichés vonatkozásban egyaránt az anya az első nő, kapcsolata vele a legfontosabb és legintimebb. Empatikus készségeit az anyai magatartás rendezi, formálja, fejleszti, természetesen abba az irányba is, hogy az anyával kapcsolatos, eredetileg spontán támadó és főleg fizikális eredetű szexuális reakciók és jóérzések -az ősi tabu jegyében- gátlás alá kerüljenek, elfojtódjanak.
A fent említett okok miatt is nehéz elválasztani a szeretet érzését a nemiségtől. Annak csirái és a hozzájuk társuló, a nemi státuszra épülő nemi szerepek belejátszanak a személyiség szeretet-spektrumának kialakulásába. Szellemesen írja Mérei, hogy a szeretet kasztrált szerelem, melynek jegyében gyermeket, szülőt, testvért szeretünk és a megkülönböztetett elnevezés mentesít bennünket attól, hogy szembesüljünk incesztuózus vágyainkkal. „A lelki élet utolérhetetlen furfangjával rátalált a felcserélhetetlen kötődésnek a morállal, a szeméremmel összeegyeztethető változatára". Ez a koncepció -természetesen- kívül esik azon a szeretet-szférán, melyet agapé néven ismerünk, s mely az ember és az Isten közötti szeretetről szól.
Általában minden anya szereti a gyermekét. Előfordul azonban, hogy a szeretet érzése mellett az anyasággal járó felelősség, feladatok szorongást is mozgósítanak az anya személyiségében. Bizonyos környezeti tényezők belejátszhatnak abba, hogy az anya -eleve- nem feltétlen örömmel várja gyermekét, akit a születés után is -öntudatlanul bár-, de érzelmileg elutasít. Hozzájárulhat ehhez még az is, ha a gyerek nem olyan neműnek születik, amilyet szülei szerettek volna.
A legáltalánosabb és legegyszerűbb modell szerint az anya szereti gyermekét, vagy előbb-utóbb megszereti, s a korábban zavaró tényezőket elhomályosítja a késésben megszülető anyai szeretet fénye. Az anya szoptatáskor nemcsak tejjel, de a saját érzelmeivel is táplálja gyermekét. Az éhség kínjának oldódása és az ennek során kialakuló jóllakottság jóérzése együtt épül a csecsemő személyiségébe az anyai szeretet megnyilvánulásainak jó érzésével. Ez a testi-lelki komfort érzés olyan szoros kötődéssel kondicionálódik, hogy később, akár felnőtt korban is a „szeretetéhség" gyomorpanaszokat, súlyosabb esetben gyomorfekélyt okozhat.
Az anyai test melege , a simogatás, becézgetés gazdag érzelmi tárháza mindazon jelzéseknek, melyeket az anya akkor sem tudna szavakba foglalni, ha akarná és feltételezné, hogy gyermeke érti a szavait. A gyermek nagyon jól megérti az anyai szeretet nyelvét, átéli és átérzi az anya érzelmeinek minőségét és hőfokát. Ez a szeretet-kondicionálás lesz az alapja a többi ember felé irányuló -későbbi- emocionális attitűdjének is.
A csecsemő nemcsak azt tanulja meg, hogy az ölbevétel azért öröm, mert az éhség kínjának oldásával jár együtt. Arra is kondicionálódik, hogy az etetés kapcsán kerül legtöbbször testközelbe azzal a lénnyel aki őt szereti, akit ő is megtanul szeretni és aki számára a világon a legfontosabb, hiszen a léte függ tőle. Az anya gondoskodó tevékenységei és szeretetének egyéb megnyilvánulásai összefonódnak a gyermek érzelmi értékrendjében. A szerető, ételt és biztonságot adó lénnyel, az anyával azonosul a gyermek, ahogyan az anyában is azonosul és egyszerre testesül meg a szeretetet adó és létszükségletet egyaránt kielégítő anya-szerep felelőssége. A két fogalmi kör közötti kapcsolat anyában és gyermekében egyaránt oda-vissza jelentő „áramkörré" zárul, s mindkettőjük számára összefonódik a gondoskodás és a szeretet. Az egyik összetevői a másikat is mozgósítják.
Ezek a nagyon korai rögzülések képezik az alapját a szeretet tanulásnak. Senki nem emlékszik később az ilyen korai benyomásokra, amelyek a gyermeket még jóval a tudatosulás előtti korban folyamatosan érik. Ez a primitív, a személyiségfejlődés igen alacsony szintjén szerzett kötés az evés és a szeretet adó-vevő között -általában- felnőttkorban sem tudatosul. Ennek ellenére a feltételes reflex tovább működik az emberben, álcázva nyer további megerősítést és különböző helyzetekben megjelenik az emberek közötti viselkedésformákban, legtöbbször öntudatlan vezérléssel. Valószínűleg ennek egyik megnyilvánulási formája, hogy a szívesen látott vendéget étellel kínálják, s ez a cselekedet a vendég számára közlés, hogy jelenléte öröm a háziaknak. A nem szívesen látott vendéget viszont nem tartóztatják, nem etetik, esetleg még hellyel sem kínálják meg. A már említett „szeretetéhség" kifejezés a nyelvben hű és tömör tükre a két szükségleti kör egybeolvadásának. Így van ez akkor is, ha ezt a kifejezést az emberek úgy használják, hogy soha eszükbe sem jutott valódi jelentése. Milyen gyakran kérdezik meg az anyák: "Éhes vagy-e fiam?" , és milyen kevesen kérdeznek így: „Nem vagy-e szeretetéhes gyermekem?"
Miután a szeretet és a létszükséglet -szinte a születés pillanatától összefonódnak a személyiségben, joggal állíthatjuk, hogy szeretet nélkül nem élet az élet, s akit nem szeretnek megbetegszik, belepusztul a szeretet hiányérzetébe.
A szerelem viszont a fajfenntartáshoz kötődő érzelem, melynek jelentőségéről olyan sok kulturális mű szól. Nincs még egy olyan téma amiről annyit írtak, daloltak volna, s amely annyi különféle művészt ihletett volna alkotásra, mint a szerelem. Megfogalmazása ennek ellenére is szinte lehetetlen. Egyetértek Nietzsche definíciójával, amely csak egy a sok közül, mely szerint a szerelem a szexualitás esztétikuma. Ezért szép minden, amit átlényegít a szerelem és ezért válhat minden természetessé, boldogítóvá azok számára, akik szerelmesek egymásba.
Nemi életünk hétköznapjai csak akkor válnak ünnepnapokká, ha a szexualitást eszmei tartalommal tölti meg a szerelem. A szexualitás csak a szerelem által nyer jelentőséget, „nélküle a szexualitás szóra sem érdemes", ahogy P. Lauster írja.
Az erkölcs pedig az emberi nem lelkiismerete, melyet oly sok nemzedék formált tudatosan és öntudatlanul, hogy elviselve egymást a horda társadalommá épülhessen. Az erkölcsi beállítódás kialakításában elsőrendű szerepe van a családnak. Sokan vizsgálták már a család szerepét a gyermek erkölcsi értékeinek kialakulásában. Miller azt állítja, hogy az erkölcsös életre való nevelés a gyermek észlelési szintjén, azaz nagyon korán kezdődik, s már a születés pillanatában eldől, hogy a gyermek milyen értékeket fog elfogadni, hiszen elsősorban a szüleitől tanul, jót-rosszat egyaránt. Más kutatók is jellemzőnek találták a szülők hatását a gyermek erkölcsi normáinak kialakulásában, s a vizsgált gyermekek erkölcsi „tudásáról" megállapították, hogy nagyon hasonló szüleikéhez, míg más velük kapcsolatban álló felnőttek felfogásától jelentősen eltér. Donald és munkatársai amerikai és új-zélandi gyerekek ideálválasztását hasonlították össze, mindkét népességnél azt az eredményt kapták, hogy a gyerekek szüleiket választják példaképnek, s a szülők tulajdonságait idealizálják. Nem vitatható, hogy a szűkebb és tágabb szociális környezet irányító befolyással van a gyermek erkölcsi attitűdjének kialakulására.
Erkölcsi és „érzelmi fogyatékos" világunkban a felnőttek felelőssége óriási a jövendő generációk érzelmi, szexuális és morális életének meghatározásában.
Olyan kultúrákban lehet hétköznapokról beszélni, ahol ünnepnapok is vannak. Kettőjük komplementer kapcsolata színezi életünket. Őseink az életet ünnepelték: a termény betakarítását, a természet megújulását a napfordulókkal és mindenek felett a termékenységet. „Az ősi vallások alapbölcsességéhez tartozott a szexualitás és a rítus kapcsolatának , a szexualitásban rejlő ünnepélyesség felismerése." (Nyíry T.) Az ünnep komoly, mert az élet halálon aratott győzelmét szimbolizálja, de egyben vidám és derűs is, mert az élet öröm a győzelem jutalma. Az ünnep játékos is, mert magában foglalja az emberi lét mindkét dimenzióját: a tragédiát és a komédiát.
A termékenység, a szexualitás ünnepnapjai a szerelmes együttlétek nagy pillanataiból szövődnek, s ezekben a pillanatokban benne rejlik az örökkévalóság. A jelenben benne foglaltatik a múlt csakúgy, mint a jövő.
Az ember történelmiségéből ered a szerelem maradandóságának igénye. A férfi, aki nem egy életre kívánja magához kötni kedvesét, megsérti a nőnek az élet folytonosságába vetett hitét. A babáját ringató kislány öntudatlanul és játékosan készül az anyaságra, melynek programját sejtjeiben őrizve hozta magával. A szeretett férfiben pedig az eljövendő gyermek apját is belevetíti a nő, akinek ereje és gyöngesége egyaránt biológiai mivoltával áll szoros összefüggésben. Az asszonyi testben fogan, növekszik és valósul meg, a mindmáig legtökéletesebb emberi alkotás: az ember. A gyermek nemcsak az élet, de a szerelem halhatatlanságának is valós bizonyítéka. Egy házasságot lehet rövid távra tervezni, de a gyereket s a szerelmet nem.
A szerelem misztériumának hiányában a szexualitás hétköznapi jelenség, s a nemi vágy oldódásának lehetősége. P. Lauster szerint a szexualitás szerelem nélkül „szóra sem érdemes".
Mérei F. úgy vélekedik a szerelemről, mint életvezetési háztartásunk hiánycikkéről. A szerelem nehezen elérhető és még nehezebben realizálható műkincs. Ritka, mint az igazán értékes műalkotás, de a lelkiélet legnagyobb kalandja.
Minden kalandban benne sejlik valamiféle veszély-lehetőség. A ma embere szorong az érzelmektől, mert a szeretet és a szerelem is a másikat helyezi a középpontba. Ez, -egocentrikus világunkban- az „én" perifériájára szorulását " világunkban irigyen őrizzük szegényes érzelmi tárházunkat önszerelmünk önző céljaira. A másikban való érzelmi feloldódás az én-vesztés szorongásával járhat akkor, ha nem bízunk eléggé társunkban. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a szerelem „páros műalkotás", ahogy Gyökössy vallja. Ma már szinte képtelenek vagyunk elhinni, hogy adni jobb, mint kapni, pedig a szerelem lényegi vonása: ajándékjellege.
Azt is tudjuk, hogy az érzelem torzítja a tudatot. Már a régi görögök is féltek attól, hogy a szerelem beszűkíti ítélőképességüket. Azt vallották, hogy az ember önmagát veszti el, ha elveszíti tudatát. Mennyivel inkább így van ez a tudatára, racionalitására, logikájára oly rátarti korunkban, hiszen semmire nem vagyunk olyan büszkék, mint tudományainkra. Szorongunk attól, hogy eszünk újból az érzelmek fennhatósága alá kerülhet. Így aztán mi inkább koitálunk, mint szeretkezünk. Igyekszünk -tudatosan, öntudatlanul- a szerelem elé helyezni a szexualitást, melyet ma már legtöbbször nem azért gyakorlunk, hogy minél több utóddal biztosítsuk halhatatlanságunkat. Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítunk az általa szerezhető aktuális örömélménynek.
Fromm azt írja: "Nem a szexuális kielégülésből fakad a szerelem, hanem a szerelem teszi lehetővé az igazi szexuális kielégülést." Keveseknek adatik meg ez. A szerelemtől eltávolodott szexualitás, -jó esetben- mindkét fél számára örömet és oldódást jelent. Ez sem lebecsülendő lehetőség, hiszen mindez történhet anélkül, hogy individuumunkat vinnénk a vásárra. Azonban könnyen előfordulhat, hogy a sikeres, kölcsönös orgazmus ellenére is, a legszorosabb testi összefonódásban az egyén egyedül marad.
Azért hétköznapiak ezek az ölelések, mert -a hegeli gondolattal élve- az anyagon átcsillanó eszme hiányzik ezekből az ölelésekből. Hiányzik belőlük még sok minden: az ünnep-élménye, a játékosság oldottsága, az odaadás öröme, a kapcsolat a világmindenséggel, a két szárnnyal való együttröpülés vagy éppen az élmény, hogy megmozdul alattunk a Föld.
Hiányzik az ünnep és az ünnepélyesség. Mindenféle ünnepnek meg van a maga koreográfiája, energia, odafigyelés, rendezés és még igen sok egyéb is szükséges ahhoz, hogy jól sikerüljenek az ünnepi-játékok. Szerencsére sokan vannak, akiknek tehetség adatott ahhoz, hogy életük hétköznapjain is ünneplőbe öltöztessék a szívüket, s olyanok is vannak, akik erre megtaníthatók.
A való élet porondján a főszerepet a szerelemnek osztjuk. Előfordul azonban, hogy a főszereplő korábban hal meg, minthogy végleg legördülne a függöny. Az ilyen esetben a szexualitás veszi át a vezető szerepet, mely jó esetben túléli a szerelem halálát. Ha a továbbiakban nincs is eksztázis élmény, de lehet kölcsönös megelégedés, melynek legfontosabb kritériuma az orgazmus. Azonban a nők jelentékeny százaléka szenved orgazmus hiánybetegségben, s kisebb létszámban ugyan, de ugyanez férfiaknál is előfordul.
A nőknél többnyire biológiai, neuronális és fejlődéstani oka van ennek, míg a férfiaknál ugyanez inkább pszichés eredetű. Náluk, a rendben zajló fiziológiai történés ellenére sem kíséri pszichés oldódás, kielégülési élmény a magömlést.
A nők akkor is frigidnek tartják magukat, ha képesek az orgazmusra, de a csúcs-élményhez nem az aktus során jutnak el. Ennek azonban nemcsak a női genitália az oka, hanem igen sok esetben a férfi partner korai magömlése és szexuális kultúrájának hiányosságai.
A szexuális élet hétköznapjait csakúgy el kell fogadnunk, mint az élet egyéb hétköznapjait. A szexualitásnak sem kisebb, sem nagyobb jelentőséget nem tanácsos tulajdonítani, mint amennyi megilleti. Hozzátartozik életünkhöz és a törekvés arra kell, hogy irányuljon, hogy valóban mindkét fél számára örömtelivé váljék.
A diszharmónikus nemiségnek köszönhető az a sok válás, amely hazánkban van. Az ügyvédi papírok igen gyakran nem tartalmazzák az „elhidegülés" igazi okát .A válás utáni csonka családokban nőnek fel azok a gyerekek, akiknek pszichoszexuális fejlődése éppen a szülők válása miatt sérül, hiszen az ép személyiségfejlődéshez a gyermeknek mindkét szülőjére szüksége van. A gyermek, akinek elváltak szülei nemcsak traumatizálódik, de újra is termelheti a szülői mintát, hiszen tudjuk, hogy a példa a leghathatósabb nevelő eszköz akár negatív az előjele, akár pozitív.
A diszharmónikus kapcsolatban élő szülők, többnyire torzsalkodásaikban kevésbé szemérmesek, mint gyöngéd megnyilatkozásaikban. A gyermek kevésbé tanulja el a szeretet és gyöngédség viselkedésformáit, mint a negatív magatartásmódokat.
Mindenki csak azt tudhatja amit megtanult, legyen az jó vagy rossz
A mai ember érdeklődése inkább fordul a szexuális történések mikéntje és hogyanja felé, mint a vele járó érzelmek és a nemi magatartást befolyásoló morál felé. Az érzelmek napjainkban , mintha „mostoha gyerekek" lennének, életünk perifériájára kerültek. Miután az ember érzelmi és egyben társas lény is, az önmaga és a mások felé irányuló érzelmei sokkal ősibb örökségek, mint tudata. Emocionális beállítódottsága vezérli cselekedeteit, befolyásolja gondolkodásmódját és meghatározó determinánsa lehet erkölcsi döntéseinek.
Időszámításunk két ezer éve után és a 2OOO. év előtt vessünk egyetlen pillantást az idő „mély kútjába" úgy, hogy egyben nézzünk „farkasszemet" önmagunkkal. Miként sáfárkodtunk és fogunk gazdálkodni érzelmeinkkel és az azokat formálni, zabolázni kész erkölcseinkkel.
Megjegyzések