2009. november 9., hétfő

Ideges emberek


Miért van az, hogy vannak emberek akik képtelenek a mások által fellobbantott dühüket más módon levezetni, mint esetleg azokon akik hozzá a leginkább közel állnak. Ha feldühít valami, vagy valaki, igyekszem távol tartani magam másoktól, míg a dühöm szunnyadni nem kezd, vagy elmondom annak, aki okozta a haragom. Nem vezetem le senkin aki nem érintett az ügyben, hisz nem érdemli meg, hogy rajta verjem le a port. Ismerek pár embert aki képtelen az indulatait vissza fogni, vagy önmaga számára elfogadhatóvá tenni, megtalálni a megoldást arra, hogy ne keserítse meg a másik ember életét indokolatlan haragjával. Nehezen értem meg, mitől lesz valaki ilyen, és miért nem képes leküzdeni a dolgot, elfogadni azt, hogy bizony az élet nem habos torta, de egészen elviselhető is tud lenni, ha meglátjuk benne a jót. Mert van benne, csak nyitott szemmel kell járni. Míg dühöngünk, nem vesszük észre az idő múlik, és olyan dolgokat hagyunk ki, amik egyszer vissza nézve mosolygósabbá , és könnyebbé tehetik az öreg korunkat, kellemesebbé az életet.
Könnyű fájdalmat okozni másoknak, de minek ha nem muszáj? Van, hogy amit okozunk néha nekünk magunknak sokkal jobban fáj.

ÉLNI, ÉS ÉLNI HAGYNI!
Ebben van valami.

*
"
A kirekesztés, amely a kapcsolat jellegének megfelelő intimitás hiányával jár. Elmarad az érintett bevonása a közös tevékenységbe, és nincs reagálás az ő megnyilvánulásaira, tetteire. A kommunikáció csak a legszükségesebbekre korlátozódik. Távolságtartás, hűvös közöny, lenéző arcjáték kíséri.
*

Sértő néven való megszólítás, csúfolódás. A sértő becenevek és gúnynevek legtöbbször valamilyen testi jellemzőre, negatív tulajdonságra vagy hiányosságra utalnak. Olykor a viccesnek talált becenevek is sérthetik a másik méltóságát.
*

Leszólás, amikor leértékelik a másik érzéseit, élményeit, teljesítményét. Mivel ez a visszajelzés tagadja az érintett valóságról és önmagáról szerzett tapasztalatát, az ő énképének, önbecsülésének alakulására nézve rendkívül romboló hatású.
*

Viccnek álcázott bántalmazás, amikor valaki durván, esetleg szellemesen, de mindig lekicsinylő megjegyzést tesz a másikra, s ezzel elbizonytalanítja, megalázza őt.
*

A fenyegetés a félelem gerjesztésével manipulál. Olyan történéssel riogat, amely a másiknak lelki vagy testi fájdalmat, veszteséget, rossz érzést okoz.
*

Az állandó kritizálás, szidalmazás a szóbeli bántalmazás nyílt formája. Minden helyzetben hibáztatja valamiért a másikat. Bármit is tesz a célszemély, csak negatív minősítést kaphat. Gyakran a bűnbakképzés kísérőjelensége. "

Több módon is bánthatunk másokat, érthetetlen emberi magatartás ez, úgy gondolom az emberség tenné meg a megfelelő lépéseket az ellen, hogy valakinek egy életre törést okozzunk a személyiségében. Attól válunk olyan nagyon különbözővé, hogy másképp viseljük a minket ért atrocitásokat, más környezetben növünk fel, másképp tanuljuk meg lereagálni a külső ingereket. Az egészséges gyermekkor sajnos messze nem csak a szülőkön múlik, ám az is elképzelhető, hogy maga a szülő is áldozata valaminek amiért hasonló nevelésben részesíti a gyermekét, és nem tanítja meg megfelelően levezetni a feszültségét, feldolgozni az őt érintő szellemi, vagy akár fizikai kárt, amit pl egy nem megfelelő közösség okozhat.
Elkeserítő azt látni, hogy van olyan ember aki semmibe veszi az életre szóló hivatását, miszerint szülő legyen. A családfő nem csak attól családfő, hogy anyagi biztonságot nyújt a csemetéinek, sőt messze nem ez jelenti a szülővé válást. A gyermek szavaira való osztatlan figyelem, a szeretet, az együtt élés, együtt játszás, a biztonságérzet kialakulása mind olyan "feladat" ami szülőként kérés, kérdés nélkül végezendő. Manapság ismét többször tapasztalom, hogy megosztódnak a szülői feladatok, és az este munkából haza zuhant férj, csak csendre, és nyugalomra vágyva elzavarja a lelkesen körülötte legyeskedő csemetéit. Sajnos ha valakit sokszor zavarnak el, egy nap megtörténhet, hogy többé nem keresi a lehetőséget a kapcsolattartásra, még akkor sem ha az épp az édesapja.
Vissza nem térő lehetőség szülőnek lenni, az élet gyorsan , kegyetlen sebességgel múlik, a gyermekeink felnőnek ha van szülő ha nincs, és egyszer csak nem a gügyögő apróság áll előttünk szeretetre vágyva, vagy pár kedves szóra, hanem egy hangos dacos kamasz, vagy épp egy anya vagy apa, aki mellettünk nőtt fel, miközben a saját sebeinket nyalogatva észre sem vettük, hogy őszül a hajunk, remeg a kezünk, és mi szorulunk egy pár kedves vigasztaló szóra, ölelésre, kedvességre. Mit kapunk életünk művéért? Kiderül abból , hogy éltünk, s mit adtunk mi.
Senki nem születik szülőnek, és nehéz a rossz példából kinőni magunkat, de a gyermekeink iránt érzett felmérhetetlen szeretet igenis meg tanít jó döntéseket hozni, és elfogadható szülővé válni. Ha hibázunk az sem baj, hisz a szülő is ember, de épp ezért tanuljon meg minden anya , és apa bocsánatot kérni ha hibázik, főleg ha ezt élete értelmével teszi.

Ne dühöngjünk minden ok nélkül azzal aki a legnagyobb biztonságban a mi karjainkban érzi magát!

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

rengeteg igazság!!!

üdv. Béla