2010. június 29., kedd

Emberség

Rendszeresen botlok bele olyan emberekbe akik nem látnak tovább az önzésüknél, és tulajdonképpen az egész életüket színjátékként élik le. Miért jó, ha valaki nem tudja igazán önmagát adni egy társaságban, vagy lehet-e valóban egy életen keresztül játszani? Nem tudom meddig bírnám, hogy nem lehetek önmagam, csak azért, hogy kedveljenek, vagy épp azért, hogy ne.
Sokunk azért tesz meg dolgokat, hogy ne gondolja valaki róla, rossz ember, van olyan aki viszont akkor sem tenne ember társaiért semmit ha épp a mennybemenetele függne tőle. Mitől lesz valaki ilyen? Az életünk , és a tapasztalataink juttatnak minket ebbe a zsákutcába ahonnan kiút a végén már nincs is, vagy önálló elhatározásból tesszük ezt magunkkal , és másokkal?
Egy fajból valók vagyunk !
Emberek vagyunk, és talán pont ami emberré tesz minket az teszi velünk, hogy az oly sokszor sértésként használt kifejezés miszerint egyesek olyanok mint az állatok, jobban átgondolva majdnem, hogy inkább dicséret lenne.
Valójában a törtetés, az anyagi javak hajszolása, az önzés , és még sorolhatnám okozza , hogy már nem is látunk mást csak magunkat, és a reményt, hogy mindenki felett állhatunk egyszer. Mi is csak látogatók vagyunk ezen a földön, és ha így folytatjuk jogosan tűnünk majd el, mint a dinoszaurusz. Egyszerűen életképtelenné válik az ember, mert hiányzik belőle az empátia, és az összetartás. Mindenkit szeretni, és segítséget nyújtani cikinek vált 2010-re. Egymás mellett dolgozni, és élni minden nap, egy versengés, nem egymásért, csak magunkért. Elveszett társadalom, a saját boldogságát keresve nem lát tovább annál ami a pillanatnyi világába belefér.
Ebben a világban ahol élünk nincs senkinek jövő.
Összetartás.
Nem azért, hogy a saját kényelmünket biztosítsuk, hanem mert együtt kellene megküzdeni, és akkor már talán nem is lenne küzdelem, hanem valami ami jogosan emberré tesz minket. A szeretet, a hosszútávú gondoskodás társainkról,gyermekeinkről, az otthonunkról, a földről ahol élünk.
Míg sokan egy életet tesznek fel arra, hogy magukat megszedve lazítva tengessék nyugdíjas napjaikat, van aki átgürcöli az életét, és arra tekint majd vissza, és bizony létezik olyan is, aki másokról gondoskodik, segít, és azért küzd, hogy szebb legyen az az idő amit itt, és most együtt töltünk el.Ez nem azt jelenti, hogy nem létezik ember aki összességébe mindet ne tehetné, ne tenné meg, a baj csak az, hogy ők az elenyésző kisebbség. Bizony mind együtt, mint egy nagy csapat, de van egy olyan elképzelésem, hogy ez lehetne sokkal szebb, és jobb is. Azt gondolom egyik ember sem több a másiknál, és az értékeink nem a pénztárcánk súlya, vagy a széfünk mérete határozza meg. Még csak nem is az , hogy busszal vagy épp autóval járunk el otthonról, vagy, hogy van egyáltalán otthonunk. Mindannyiunk szíve a mellkasunkban dobog, Egyformán nevetünk, és egyformán sírunk. Csak az él igazán, aki ezt belátja, és a rövid időt amit kapott erre az útra, boldogan, és az összetartozás érzésével éli .
BAJTÁRSAKAT NEM HAGYUNK HÁTRA!
EZ KELL, HOGY LEGYEN A MOTTÓ.
Mennyivel szebb lehetne a világ.....

Nincsenek megjegyzések: