Kamaszok
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Rcb/0/16784/1
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Sag/0/11137/3
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Sag/0/16621/1
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Rcb/0/16784/2
Minden szülőnek ajánlom kötelező olvasmányként a leírást amit a fenti linkek tartalmaznak. Ha másra nem is jó,mert bár tudjuk mi miért történik, de tenni nem tudunk ellene, mégis talán pár éjszakát azzal a tudattal alhatunk végig, hogy mi megtettünk mindent, és nem feltétlen a mi hibánk. Nem okolható senki, ha egyik reggel a szeretett gyermekünk egy vad dívaként ébred, és akit látunk egy idegen ember ,idegen gondolkodással.
Az én kislányom mindig mindenben olyan ember volt, akiről azt a bizonyos normális fejlődést írhatnánk. Sajnos kamasznak is pont olyan lett, és bár a szívem beleszakad, de elfogadom, hogy a felnőttéváláshoz még ez az őrület is hozzá tartozik. Egy dolgot szeretnék, csak annyit, hogy soha ne essen baja. Mit tehetek? Néha némán a párnámba zokogok, és elfogadom, hogy elindult egy úton ami a felnőttek felé viszi, csak tegye ezt biztonságban, mert megvédeni nem hagyja magát. Össze szorul a szívem ha arra gondolok, hogy többé nem foghatom a kezét,nem mutathatom meg neki melyik a helyes út. Mi is végig csináltuk, ugyan ezt az utat jártuk végig, de valahogy ha nem rólunk van szó, hanem a gyermekeinkről , minden sokkal veszélyesebbnek látszik. Mint mikor gyermekként átlendültünk a hintával, ég és föld között nevetve, pillanatig sem gondolva arra, hogy baj lehet. A kicsi gyermekünk ha elindul felfelé, rettegve kapjuk le onnan, hogy ezt nem szabad, bajod lehet. Na épp így a kamasszal, csupán a rettegést az is fokozza, hogy őt már nem kaphatjuk le a hintáról, és a tekintete sem az a gyengéd bocsáss meg anya nézés. Mikor ránézel, csak ennyit mond, "hagyj, tudom mit csinálok!"
Remélem valóban tudod kincsem!
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Sag/0/11137/3
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Sag/0/16621/1
http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Rcb/0/16784/2
Minden szülőnek ajánlom kötelező olvasmányként a leírást amit a fenti linkek tartalmaznak. Ha másra nem is jó,mert bár tudjuk mi miért történik, de tenni nem tudunk ellene, mégis talán pár éjszakát azzal a tudattal alhatunk végig, hogy mi megtettünk mindent, és nem feltétlen a mi hibánk. Nem okolható senki, ha egyik reggel a szeretett gyermekünk egy vad dívaként ébred, és akit látunk egy idegen ember ,idegen gondolkodással.
Az én kislányom mindig mindenben olyan ember volt, akiről azt a bizonyos normális fejlődést írhatnánk. Sajnos kamasznak is pont olyan lett, és bár a szívem beleszakad, de elfogadom, hogy a felnőttéváláshoz még ez az őrület is hozzá tartozik. Egy dolgot szeretnék, csak annyit, hogy soha ne essen baja. Mit tehetek? Néha némán a párnámba zokogok, és elfogadom, hogy elindult egy úton ami a felnőttek felé viszi, csak tegye ezt biztonságban, mert megvédeni nem hagyja magát. Össze szorul a szívem ha arra gondolok, hogy többé nem foghatom a kezét,nem mutathatom meg neki melyik a helyes út. Mi is végig csináltuk, ugyan ezt az utat jártuk végig, de valahogy ha nem rólunk van szó, hanem a gyermekeinkről , minden sokkal veszélyesebbnek látszik. Mint mikor gyermekként átlendültünk a hintával, ég és föld között nevetve, pillanatig sem gondolva arra, hogy baj lehet. A kicsi gyermekünk ha elindul felfelé, rettegve kapjuk le onnan, hogy ezt nem szabad, bajod lehet. Na épp így a kamasszal, csupán a rettegést az is fokozza, hogy őt már nem kaphatjuk le a hintáról, és a tekintete sem az a gyengéd bocsáss meg anya nézés. Mikor ránézel, csak ennyit mond, "hagyj, tudom mit csinálok!"
Remélem valóban tudod kincsem!
Megjegyzések