Álom


Életemben kétszer álmodtam zuhanásról, egyszer a lányom helyett vállaltam be a halált, ma este pedig nem mentett meg senki.
Ritkán álmodtam a férjemmel, pedig húsz évet töltöttünk együtt, mégsem volt jelen szinte soha az álmaimban. Még akkor sem, ha konkrétan a családdal álmodtam. Érthetetlen módon, ő soha nem volt ott. Ma hajnalban viszont ott volt, és ezért ülök most itt. Biztosan van jelentősége az álmoknak, és tudom, hiszem, hogy a tudatalattink mozgatja ilyenkor az agyunkat. Az, hogy konkrétan ennek az álomnak mi a jelentése, szerintem ha most elmesélem úgyis nyilvánvaló lesz, ha pedig valaki ért hozzá, és többet is bele lát, hát kérem mondja el nekem is.
Nem hosszú a sztori, bele is kezdek.
Nem értem miért de az ablakban álltam, és a volt férjem ott állt mögöttem. Az ablakban álltam annyit tesz, hogy nyitott ablak , párkány. Nem vagyok alapvetően suicid alkat, így nem gondolom, hogy ugrani akartam, de magyarázatot az álom sem adott. Egy magas emeletes házban voltunk, 10 emeletnyi magasság körül . A ház fala szürke volt, és érdes. Beszélgettünk. Ha jól emlékszem a múltról. Teljesen tisztán láttam az arcát, mégis úgy éreztem nem tudom kivel beszélek, és nem is mindig értettem amit mond. Mintha idegen nyelven beszélt volna hozzám, de arra sem jöttem rá, hogy milyen nyelven. Aztán egyszer csak kint voltunk valahogy az ablakon kívül. Nem is értem , de még valahogy kapaszkodtunk a falba, viszont mindketten tudtuk, hogy baj van. Elkezdtem kiabálni, hogy Lajos le fogunk esni!! Az volt a válasz, hogy csak te, én közel vagyok az ablakhoz, és valahogy beljebb húzódott. Kétségbeesetten kapaszkodtam a ruhájába, de éreztem, hogy nem sokáig bírom. Kértem, hogy nyújtsa a kezét, segítsen mert leesek. Azt mondta nekem: Így jártál......
Leestem. Zuhantam a mélybe, de félelem nem volt bennem. Az egyetlen dolog amitől féltem, hogy hogy fogom megmagyarázni a gyerekeimnek, hogy többé nem lehetek velük.
Felébredtem.
Semmi izgatottság, semmi megrázkódtatás. Nem rémálom volt ez. De nem tudtam vissza aludni. Itt ülök, és írok. Ha meg kellene fejtenem a dolgot azt mondanám, most ért véget igazából a kapcsolatom. ezennel új életet kezdhetek. :)
Ez egy álom. Valójában megfejthetetlen. Miért írtam le? Mert úgy érzem az élet megadja a válaszokat, csak tudni kell olvasni bennük. Észre kell őket venni. Lehet már az első kérdésre észre kellett volna, és akkor nem jutunk el ide, ahol vagyunk, és nem jutunk oda, ahová tartunk.
Elhiszem, hogy az álmaink a ki nem mondott kérdéseinkre készült válaszaink. Ki küldi őket?
A sötét tudatalatti... ki más ? :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Örökké nem eshet.

Eltorzult valóságok