Karma, vagy sors ?

Született egy kisfiam. Már hat gyermeknek adtam életet, ennyi vagyok... Ennyi vagyok??? vajon ez valójában valami? Hat felé szakadt genetika, és közben úgy érzem mindenképpen el tűnök a semmiben. http://hu.wikipedia.org/wiki/Karma "A cselekedetek függetlenek attól, hogy tudatosan vagy akaratlanul hajtották végre őket, hiszen az akaratlanul végrehajtott cselekedet is következménnyel jár. A Mahábhárata, vagy a Rámájana eposzokban visszatérő elem a véletlen bűn, amely akkor is elnyeri büntetését, ha az a cselekvő szándékától független." A kisfiammal kezdtem az írást, mert ha valaki olvassa a blogomat tudja, hogy mennyire fájdalmasan éltem az utóbbi pár évemet, és milyen nehezen szakadtam el az előző férjemtől. Mekkora harcok dúltak ott fejben, szívben mire meghoztuk a végső döntést, és úgy véltük véget kell vetni egy nagyon nem működő kapcsolatnak még akkor is, ha esetleg mások azt gondolták bizony minket a sors egymásnak rendelt. Sok fájdalmas döntés, és év után a a legjobb barátom a volt férjem, gyermekeim apja, viszont az életem ma sincs a helyén. Elgondolkodtató, hogy vajon mi hibát halmoztam fel az életemben ami miatt nem sikerül előrébb jutni sem érzelmileg, sem más fizikai síkon.. miért maradt zsák utca az életem. Olyan emberekben csalódtam, olyan hozzám közel álló személyek okoztak nekem mély fájdalmat akikről soha nem feltételeztem volna, hogy képesek ennyire darabokra szaggatni egy amúgy is megtépázott embert Keresem a helyem a világban a sorsom valahogy mindig ugyan abba a körbe ránt vissza, és még ma sem tudom eldönteni, hogy ez karma? (tehát egy büntetés) vagy ott van az a másik út csupán én nézek mindig rossz irányba? Döntéseket hozok, amiket valójában szinte soha nem tartok be. Most olyan érzelmek kavarognak bennem egy ideje, amiket nem lehet sem elmondani sem leírni. Több ez holmi fájdalomnál. Nem szeretnék most nagyon prózai lenni de valami hasonló érzés mint mikor az ember lassan, nagyon lassan ablakot nyit a világra szembe néz azzal a félelmével amitől rettegett, és mikor rájön, hogy nagyobb fájdalom már nem érheti kint, végül kitárja azt az ablakot, és mer változtatni, mer dönteni, mer tovább lépni. Mer szembe nézni az élettel, még ha ez a sorsa is. Mert ha egyszer így van megírva, hát legyen, hisz hányan haltak hősi halált oktalan csatákban? Mitől kellene hát rettegnie annak, akinek lassan semmije nincs. Mitől féljen kit belűlről szét szaggatott az élet? A padlónál lejjebb csak a pokol van, vagy a föld alja... és míg itt vagyok, max újra felállok arról a padlóról, mert már tudom engem többé nem bánthat senki. Anya vagyok! Ember vagyok! Nő vagyok! Keresem a helyem a világban , és a bizalmat az életet. Keresem azt aki észre veszi mindemögött a lelket. Észrevesz engem! Meghallja a hangom. Tiszteli az életem, hogy hasonlóan tisztelhessem én is. A kisfiam illatos, kedves puha, a kislányom okos, édes gyönyörűszép, a nagyfiam rajongva szeret :) !A nagyok felnőttek élik az életüket küzdenek a mindennapokkal, igyekszenek hasznosítani vagy épp kitörölni a tőlem, tőlünk tanultakat. Én a puhaságból élek!Abból veszem az erőm akinek a legnagyobb szüksége van rám. Mindenki akinek kellek segít lélegezni minden nap, napról-napra. Nem is sejti senki , hogy hányszor akadt volna meg a lélegzetem ha nincsenek ők... ők akik megtöltik a tüdőm levegővel, az orrom illattal, a kezem puhasággal. Akiknek számít a sorsom :) még ha a karmám nem is feltétlen fájdalommentes. 2013... Ilyen is volt, és ebből is felálltunk. Ma talán csak emlék már , de tanulságos emlék lett ez is :) Ami nem megy... Viszont a karma bizony létezik!